Kálvin János park

2023.08.20. 15:00

A Haszkovón rotyogtak a bográcsok

A Kálvin János parkba szervezte gulyáspartiját a Virágzó Veszprém Egyesület, melynek elnökét, Jung Edinát a helyszínen kérdeztük szombaton délelőtt.

Juhász-Léhi István

Fotó: Nagy Lajos

– Ez a rendezvény igazság szerint 2020-ban indult volna el, de a pandémia miatt akkor nem tudtuk megrendezni – mesélte a fő szervező. – Most jött el az ideje! 2023-ban ötvenéves a lakótelep, a gulyáspartival mi is igyekszünk hozzátenni ehhez.

A rendezvényre mások mellett betyárokat hívtak, érkeztek légvárosok, arcfestők, csillámtetoválósok és a lufibohóc, a főzőversenyre pedig 11 csapat jelentkezett.

Megkérdeztük: milyen az egyesület idei éve?

– Általában nyáron indulunk be, és karácsonykor, advent környékén végzünk – mondta Jung Edina. – Eddig jól sikerült az esztendő, nagyon sok programunk volt már eddig. 

Az elnök asszony szerint talán azért más az egyesületük, mint veszprémi társaik, mert az emberközpontúságot keresik. Mint fogalmazott, nincs csinnadratta, villogás, hanem az embereket, a kis társaságokat, barátokat, kollégákat próbálják időre időre kicsábítani. Sikerrel, szép számmal jöttek most is az emberek.

– A kapcsolatainkra vagyok a legbüszkébb – fogalmazott. – Sokan ismernek minket itt, a lakótelepen, így az egyesület tagjait keresik. Az elmúlt négy évben kialakult egy olyan viszony a lakosok és az egyesületünk között, melyben várják a helyiek a programokat. 

Egyébként többnyire 5-6 fix programja van évente a Virágzó Veszprém Egyesületnek. És, hogy mit főztek szombaton a csapatok? Erre is Jung Edina válaszolt:

– Három kategóriát hirdettünk meg: a leveseket, a pörkölteket és az egyéb kategóriát. A magyar gasztrokultúrát szerettem volna a középpontba állítani, ám most lesz kínai és indiai is – árulta el. –  De azt ne kérdezze meg, hogy miként kerül az indiai főzetbe például disznóhús. Ami biztos, nagyon jó kis kaják lesznek. 

Megtudtuk azt is, Jung Edina nem zsűrizett szombaton, mesterszakácsot, két séfet, és egy meglepetésvendéget, Zsigmond Györgyöt, a veszprémi kézilabdaklub egyik legendáját hívták meg kóstolni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában