Színes és illatos pultok a veszprémi piacon

Idén olyan kevés sárgabarack lesz, hogy a piacra is alig jut. Ha lekvárt akarunk főzni, akkor limitált mennyiséggel számoljunk, különben nem tudjuk az áhított dzsemet elkészíteni – mondja Péter Szabó József látrányi őstermelő a veszprémi piacon.

Juhász-Léhi István

A cseresznyének 1500 forint kilója

Fotó: Penovác Károly/Napló

Szerinte az időjárás a felelős mindezért. Egyrészt a fagyok, mert amikor a porzásnak kellett volna történnie, akkor hideg volt, esett az eső, és a Dunántúlon majdnem mindenhol ugyanez a helyzet.

– Itt minden, amit lát, saját termés – mondja Péter Szabó József, miközben fejti a zöldborsót. – A cseresznyét tegnap szedtük, de ez így van mindennel azért, hogy frissen kerüljenek a pultunkra. Reményeink szerint jövő pénteken már az első őszibarackokat hozzuk. Nem lesz nagy szemű, de fehér húsúnak, kellemes ízűnek ígérkezik – jegyzi meg az őstermelő.

A zöldborsó kilója Péter Szabó Józsefnél 950 forint volt, a dióbél 5500, míg tíz tojás (szintén saját háztájiból) 500. A cseresznye 1500 forint, azonban nemrég egy fekete, nagy szemű fajta cseresznye 1700 forintba került. Az árak emelkedtek némileg, ám a látrányi őstermelő rámutat egy érdekes dologra: tavaly, a koronavírus-járvány kitörése után mindenki magasabb árakkal kezdett, aztán lassan megnyugodtak a „számok”.

A cseresznyének 1500 forint kilója
Fotó: Penovác Károly/Napló

Pogasits Károly szamócát árul a piacon, a népszerű piros gyümölcs nála idén is szép, nem véletlen, hogy viszik is, mint a cukrot.

– 2200 forintos kilónkénti árral nyitottuk a szezont, ám lassan vége az eperidénynek, így most már 1680-ért is tudunk adni. Természetesen magyar epret kínálunk, a Somogy megyei Csökölyből érkezett. Szeretik a vevők, nincs rá panasz, és még egy szedés lesz belőle. Sokan már vittek belőle befőzni – fűzi hozzá Pogasits Károly.

Kérdésünkre kitér rá, hogy drágán indult az idei eperszezon. Az eper után majd a dinnye, a sárga- és az őszibarack következik. De az még odébb van, hiszen csak most kezdődött a nyár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában