versenyvágta

2018.08.28. 14:00

A lovasíjászatot népszerűsítették Barnagon

A verseny során a lovasok kilenc versenyvágta alatt annyi nyílvesszőt lőnek ki, amennyit csak tudnak. 20 másodpercnyi idő áll rendelkezésükre egy-egy vágta alatt, hogy a 99 méter hosszú pályán minél többször eltalálják a 90 centiméteres céltáblát.

Molnár Sándor

Igen magabiztos íjásztudást és biztos lovastudást igényel ez a sport a versenyzőktől, akik a lovak habitusának is ki vannak szolgáltatva. Nagyon kell összpontosítani ahhoz, hogy minden összeálljon és a kívánt pontszám összejöjjön. A mostani versenyt a fiatalon elhunyt kiváló lovasíjász, Czuczi Antal emlékének szentelték Fotó: Molnár Sándor

A Kassai Lovasíjász Világkupa egyik fordulóját rendezték meg a hétvégén Barnagon. A megmérettetésen két törzsből, a Kassai kánságból ketten és a helyi Szmrecsányi törzsből heten indultak.

A lovasíjászatot Kassai Lajos ébresztette fel Csipkerózsika-álmából az 1980-as években. Ő volt az, aki kidolgozta a szabályrendszerét, létrehozta az első központot az országban és elkezdte terjeszteni ezt az ősi lovas versengést a világban. A Kassai Lovasíjász Iskola 10 sportegyesületből áll a Kárpát-medencében, amelyből az egyik a Szmrecsányi törzs Barnagon.

Igen magabiztos íjásztudást és biztos lovastudást igényel ez a sport a versenyzőktől, akik a lovak habitusának is ki vannak szolgáltatva. Nagyon kell összpontosítani ahhoz, hogy minden összeálljon és a kívánt pontszám összejöjjön. A mostani versenyt a fiatalon elhunyt kiváló lovasíjász, Czuczi Antal emlékének szentelték Fotó: Molnár Sándor

 

Három bemelegítő vágta után kezdődött el a küzdelem, amelynek során a lovasok kilenc versenyvágta alatt annyi nyílvesszőt lőttek ki, amennyit csak tudtak. 20 másodperc állt rendelkezésükre egy-egy vágta során, hogy a 99 méter hosszú pályán minél többször eltalálják a céltáblát. Nagyon magabiztos íjásztudást és biztos lovastudást igényel ez a sport a versenyzőktől, akik a lovak habitusának is ki vannak szolgáltatva. Nagyon kell összpontosítani ahhoz, hogy minden összeálljon és a kívánt pontszám összejöjjön – vélekedett Konkoly Merse, aki szerint a barnagi egy kényelmes, jó pálya, amelyet csendes, nyugodt környezet vesz körül. A mostani versenyt a fiatalon elhunyt kiváló lovas-íjász, Czuczi Antal emlékének szentelték. Az ő két lova, Bese és Csenge első ízben indult versenyen. Besét a 155,96 ponttal a harmadik helyen végző helyi törzsfő, Szmrecsányi Márton készítette fel és lovagolta meg. A második helyen Bank Zsolt végzett 157 ponttal, Csenge hátán lovagolva.

Fotó: Molnár Sándor / Napló

A jó hangulatú lovasíjászatot, amelyen az időjárás is kegyes volt az indulókhoz, Konkoly Merse nyerte meg Zselyke nevű lovával, 219,41 pontot teljesítve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában