2023.09.24. 15:30
„Ennyi kell a boldogsághoz” - ez az idős pár már 11-szer tekerte körbe a Balatont
Három nap alatt szokták letekerni a magyar tenger körül vezető 210 kilométeres távot.
Lányuktól kapták egy karácsonyra a pólókat „Nekem a Balaton a riviéra!” felirattal, azóta a tókerüléshez ezt veszik fel Fotó: Nagy József és Margit privát/sonline.hu
A 83 éves győri Nagy József és 78 esztendős felesége, Margit a nyáron tizenegyedik alkalommal kerülte meg biciklivel a Balatont. Idén először engedték meg maguknak azt a luxust, hogy nem sátorban szálltak meg, írja a LikeBalaton. József egyébként annak idején leigazolt focista volt, a felesége pedig talajtornász, országos hatodikként is végzett, és sosem hagyta abba a mozgást. Az egész család sportos.
– Ennyi kell a boldogsághoz, és feltöltődve érünk haza – mondta el a portálnak Margitka. – Kell a mozgás, pláne ebben a korban. Józsefnek az orvos mondta, hogy az ajánlott mozgás napi fél óra séta. Ő 700 kilométert kerékpározott tavasztól őszig, téltől tavaszig pedig 800 kilométert szobabiciklin. – Gyalogolni a térdem miatt nem tudok, de ha bringára ülök, semmi baj nincs, és ha egyszer beindulunk, nem állunk meg!
Három nap alatt szokták letekerni a magyar tenger körül vezető 210 kilométeres távot.
A sport önfegyelemre, kitartásra, nevel, utána fürgébbek vagyunk
– vélekedett Margit.
– 2010-ben tekertük először körbe a Balatont, eleinte a családdal. Mindig Balatonvilágosról, a nyaralónktól indulunk. A harmadik évtől már csak ketten járunk. Idáig sátraztunk, vittük a hálózsákokat, matracokat, esetenként a 3-4 kilós pumpát. Komoly teher széllel szemben meg emelkedőn. József ráadásul hagyományos, váltó nélküli, kontrafékes biciklivel túrázik. Idén először pakkok nélkül, ismerősöknél megszállva sokkal könnyebb volt – mesélték.
Kimaradt három év, ugyanis József komoly műtéteken esett át. Ahogy véget értek a kezelések, már biciklire is pattantak.
– Amikor az orvosnál jártam, kérdeztem: Dicsekedhetek? Körbetekertem a Balatont! Az orvos felállt és kezet rázott velem – meséli József. De volt olyan, hogy előző nap elvágta a bokáját, összevarrták a sürgősségin, és másnap már kezdték is a Balaton körüli útjukat.
A házaspár tervezi a tizenkettedik alkalmat:
A két kis unokánk még önállóan nem tekerte körbe a tavat, ha jövőre meg tudjuk csinálni, elcsábítjuk őket.
A környékbeli bicikliutakat is hetente használják. ebéd után 30–40 kilométer meg se kottyan a szépkorú párosnak. Komárom és Mosonmagyaróvár szerepel a terveik közt a közeljövőben. Jelszavuk: Megcsináljuk? De meg ám!