2021.12.31. 10:00
Sláger a hagyományos magyar konyha
Kedvelik az emberek a hagyományos, magyaros ételeket, nagy sláger a szerencsét hozó malacsült, csülök és a lencse, hangsúlyozta Mayer Gyula.
Főleg a hagyományos, magyaros ízű ételeket keresik a vendégek, mondta Mayer Gyula, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke, egy alsóörsi szálloda vezetője
Forrás: Pesthy Márton/Napló
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke, egy alsóörsi szálloda vezetője azt mondta, már javában készülődnek szilveszterre. A vendégek körében nagyon népszerű a sertés, a vad és a marhahús magyaros ízesítésben, melyben alapvető a fokhagyma, a vöröshagyma, a fűszerpaprika és a birsalma Ezeket az ételeket hagyományos technológiával készítik, kemencében sütik, ahogy a töltött káposztát, a marhahús- és vadragulevest is.
Mindemellett a szilveszteri asztalokra kerülnek különféle sültek is, így malacsült, csülök pékné módra, borjúpaprikás galuskával, szűzszeletek darált hússal, sajttal, magokkal megtöltve, amit baconszalonnába göngyölve sütnek meg, és a vendég asztalánál szeletelik. Készítenek hideg falatkákat is, mint a füstölt marhanyelv, nagyon népszerű a kocsonya. A desszertek közül főleg a könnyedebbeket keresik a vendégek, illetve a különféle aprósütemények, édesek és sósak egyaránt a kedveltek. Utóbbiakat például túróval, sajttal, tepertővel töltik, népszerű a vagdalt húsos hasé, a vajastésztába tekert virsli megsütve.
Az édességekhez sok olajos magvat használnak: diót, mogyorót, pisztáciát, fenyőmagot, és készülnek töltött, valamint töltetlen omlós tésztákkal is. Nem maradhat el a hagyományos töltelék sem, mint a dió, a mák, házi sárgabarack és szilvalekvár. Vaníliaöntetes mákos guba és mákkal töltött kelt tészta nélkül nem telhet el a szilveszter és nem indulhat az új év. A szállodában éjfélkor lencsegulyást, virslit, malacsültet, kocsonyát kínálnak. Az újévi reggelit későn fogyasztják el a vendégek, amikor kocsonya, virsli, különféle saláták, hidegsültek szintén kerülnek az asztalra.
Mayer Gyula arról is beszélt, hogy a veszprémi étteremben szintén a hagyomány jegyében főzik meg az év végi ételt, így kocsonyát, malacsültet, csülköt. Népszerűek a hidegtálak is, a hagyományos töltött karajok vékonyra szeletelve, aszpikolva, illetve a vagdalt golyókban. Az év végi ünnepre hideg szendvicseket is készítenek, valamint túrókrémmel, sajtkrémmel töltött fánkot, hasét, valamint sültes tálakat bundázott húsokkal, roston sültekkel.