2023.01.26. 13:25
Megkéselte iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben, féltékenységből szúrhatott
Áldozata életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Forrás: Shutterstock
Fotó: PopTika
Összeverekedett két fiatalkorú lány Debrecenben, a Sinai Miklós utcában január 25-én délután – írta csütörtöki közlésében a rendőrség.
Az összecsapás közben az egyik lány egy kést is elővett, amivel megszúrta iskolatársát, aki életveszélyes sérülést szenvedett.
A verekedés miatt értesített debreceni rendőrök a helyszínen elfogták a késsel támadó lányt. A rendelkezésre álló adatok alapján a lányok konfliktusa mögött egy fiú miatti féltékenység állt. A 16 éves fiatal ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indult büntetőeljárás – írja a közlemény alapján a haon.hu.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Életveszélyben van 3 gyerek, mert az anyjuk idegméreggel mosta meg a hajukat tetvek ellen (videó)
- Kiderült, ki volt a bőnyi késelés célpontja, a szülei elvitték az iskolából
- Méreginjekcióval gyilkolta betegeit az éjszakás ápolónő
- 6 éves gyereket marcangoltak halálra a krokodilok
- Rohantak a mentők: 6 ájult iskolás feküdt az úttesten Mezőcsáton