Gazdaság

2010.05.21. 05:36

Legyen önálló a Balaton-régió!

Siófok - A Balatonon ne politizáljunk, ez a nemzet ügye fogalmazta meg útravalóját dr. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) leköszönő elnöke. Hozátette jelszavát is: szeressük a Balatont!

Kiss Nikolett

Minden időszakban más volt a BFT elnökének feladata, amikor én ezt a feladatot megkaptam, már látszott, hogy az uniós forrásokból sok pénz áll majd rendelkezésre, ezért a pénzek befogadásához alkalmassá kell tenni a környezetet - mondta Suchman Tamás.

Ennek egy része volt a Balaton-törvény megalkotása, újraszabályozása, de az elnök szerint fontos része volt az a hittérítő munka is, hogy nagyon sokat beszélgetett azokkal az emberekkel, akiknek a kezében van a megoldás kulcsa. Hiszen polgármesterek és a tó körül működő gazdasági szervek vezetői nélkül semmit nem lehet csinálni.

Ezért vállaltam el a Balaton gondnoka szerepet, hogy foglalkozom azokkal a kérdésekkel, amelyekkel mások nem. Így sikerült végre másfél éves küzdelem után elérni, hogy a balatoni hajózási társaság az önkormányzatoké lett, de másfél évet töltöttem el azzal is, hogy végre a halászati vállalat átalakítása megtörténjen.

A Balatoni Halászati Zrt. nonprofit cégként működik a továbbiakban, nem a halászat lesz a fontos, hanem az, hogy valódi európai horgászparadicsommá váljon a Balaton.

De foglalkoztak a vízi mentőkkel, több száz milliós porgramot hajtottak végre a legfontosabb, az emberi élet védelmének érdekében. Lassan minden strandon lesz életmentő készülék, katamarán, Európa leggyorsabb mentőhajója is a tavon szolgál, kiváló az együttműködés a Vöröskereszttel, ezt anyagiakkal is alátámasztva.

De fontos eredménynek tartja azt is, hogy változtatni tudott a sajtó és a Balaton kapcsolatán, hiszen anyagiakat és energiát is szántak rá. Amikor átvették a munkát, 1500-2000, tavaly pedig több mint 8000 megjelenés volt a magyar tengerről a hazai médiában.

Eredmények tehát vannak, a Balaton reneszánszának megteremtése azonban véleménye szerint még csak félúton jár. Megteremtettük az alapokat.

Fontos, hogy kiváló együttműködést alakítottunk ki a Balatoni Szövetséggel, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal, jó az együttműködés a régiók között, és fontos az is, hogy elindult egyfajta spontán koordináció a rendezvények tekintetében.

Az utóbbi években elég sok pénzt sikerült szerezni a kormányzattól a rendezvények támogatására. Mindezek ellenére fenntartom, hogy a Balaton igazi reneszánszához szükséges, hogy a Balaton önálló statisztikai, tervezési régió legyen - véli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!