Honorka szülei gyilkosnak nevezték

Veszprém - Patkányokkal teli, zsúfolt, földalatti cellában volt eddig Brazíliában D. Gáspár, aki 2001. június 3-án szenvedett autóbalesetet barátnőjével, a riporternő Hégető Honorkával, aki belehalt sérüléseibe. A szerdai tárgyalásra három felfegyverzett, civil ruhás nyomozó kísérte D. Gáspárt Budapestről a veszprémi bíróság elé.

Mátételki András

A tíz évig Brazíliában élő D. Gáspárt kedden hozták haza a rendőrök. Szerdán a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A 36 éves férfi, aki jogot tanult, ittasan barátnőjével együtt beült egy Roverbe 2001. június 3-án reggel hét óra előtt az alsóörsi Dexion diszkó közelében. Az igazságügyi szakértők szerint az autót D. Gáspár vezette örült sebességgel az alsóörsi szervízúton, ahol csupán 30 kilométeres tempóval lehetett volna közlekedni.

A fiatalember, akit előtte már kétszer elítéltek ittas vezetésért, az egyik bal kanyarban járművével lesodródott az útról, s nekivágódott a kibetonozott partoldalnak -szerepel a korábbi vádiratban. Ekkor az ezüstmetál autó úgy repült át az út túlsó oldalára, hogy a 3,5 méter magasságban húzódó légvezetéket leszakította a kinyílt csomagtartó ajtajával. A gépkocsi vezetője könnyebben megúszta a balesetet, viszont barátnője, az RTL Klub riportere, Hégető Honorka olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenti az életét.

A szerdai tárgyalásra három felfegyverzett, civil ruhás nyomozó kísérte D. Gáspárt Budapestről a veszprémi bíróság elé. A folyosón várakozó szülők rendkívül feszültek voltak, míg a tárgyalóteremben fiuk további sorsáról döntöttek. 
- Meglátogattam a brazíliai börtönben a fiamat - mesélte az apa- , ahol elképesztő állapotok uralkodtak. - A földalatti cellában kétszer annyian voltak, mint amennyi férőhely volt. Patkányok szaladgáltak körülöttük... Remélem, hogy az ott töltött másfél évet majd a bíróság beszámítja neki. 
 

 


A közel egyórás meghallgatás után a bíróság úgy döntött, hogy a vádlottnak előzetes letartóztatásban kell várnia tárgyalására, amelyet február közepére tűztek ki.
A vádlott védője, dr. Retteghy András a nem mindennapi ügyről a következőt mondta:
-  A bíróság majd az ítéletében mondja ki, hogy beszámítja-e a külföldön eltöltött fogva tartást. Elvileg ezt be kell számítaniuk, amit igazolnunk kell. A magyar hatóságnak felróható, hogy nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy védencem előbb hazakerüljön. Elmondta nekem, hogy zárkájuk annyira zsúfolt volt, hogy a társaság csak úgy tudott aludni éjszaka, ha magukat kikötözték a rácshoz, magyarán állva pihentek. Kint talán el sem rendelték volna az őrizetbe vételét, ha a magyar hatóság pontosan tájékoztatja a brazilokat, azaz nem úgy emlegetik, mint elítéltet, hanem, mint vádlottat.

- Igaz, hogy első fokon négy évre ítélték távollétében, s nyolc évre eltiltották a vezetéstől, de fellebbezés után a Fejér Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet. Szóval védencem akkor vádlott volt. A másik: a magyar hatóság egyik levelében azt írta, hogy a halált okozó ittas járművezetésért öt év jár, a másikban meg azt, hogy 2-től 8 évig terjed a szabadságvesztés ideje - ez utóbbi felel meg a hazai törvényeknek. Ezt az ellentmondást a brazilok tisztázni akarták, ami újabb hónapokkal húzta el az ügyet. A magyar állampolgárok jogait mindenképpen érvényesíteni kell úgy is, hogy mindent meg kell tenni a mielőbbi hazahozatalukért. Amúgy védencem is kérte a kiadatását, hogy itthon tisztázhassa magát.
 
A bíróság épületéből kifelé menet a megtört anya ezt mondta:
-  Nekünk is nagyon fájt Honorka elvesztése, mert nagyon aranyos lány volt. A fiunk rajongott érte. Szülei gyilkosnak nevezték Gáspárt, aki a súlyos lelki terhek miatt hagyta el az országot.
 
Lapunk úgy tudja, hogy D. Gáspár itthoni ismerőseivel, barátaival tartotta a kapcsolatot. Kint idegenvezetőként dolgozott, saját útlevelét használta. Állítólag az elhunyt lány szülei vezették nyomra a rendőröket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!