Belföld

2009.09.14. 08:18

Jamie Winchester először jelentkezik önálló albummal

Budapest - Húsz évnyi magyarországi zenélés és számtalan projektben (például a Baba Yaga, a Boom Boom, Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos) való részvétel után önálló albummal jelentkezik sokak kedvence, Jamie Winchester; a Cracks are Showing (Látszanak a repedések) ingyenes bemutatókoncertje kedden lesz a fővárosi Gödör Klubban, a lemez október 1-jén jelenik meg.

MTI

"Nem volt tudatos, hogy éppen most készítettem önálló lemezt, egyszerűen így hozta az élet. Nagyon termékenynek, jónak értékelem az elmúlt nyolc évemet, amikor Hrutka Róberttel játszottam együtt. Sikeresek voltunk, de úgy éreztem, eljött a váltás ideje, és más irányba kell lépnem. Számomra most egy szólóalbum tető alá hozása tűnt logikusnak és természetesnek" - mondta az északír születésű 39 éves gitáros-énekes az MTI-nek adott interjúban.
    
Jamie Winchester kiemelte: egyáltalán nem zavarta, hogy az elmúlt években sokan háttéremberként tartották nyilván. Hozzátette: neki mindig csak egyetlen szempont létezett, a zene szeretete, és mivel kedveli a kihívásokat és az új irányokat, a legtöbb felkérésre igent mond.
    
Megjegyezte, hogy már 1990-ben frontember volt a rockot a világzenével, orosz énekesekkel vegyítő Baba Yagában, de akkor is megvoltak az egyéb munkái.
    
"Mindig úgy éreztem jól magam, ha nemcsak egyféle dologgal foglalkoztam, és sohasem zavart, ha nem én álltam a középpontban" - fejtette ki. Jamie Winchester 2006-ban eMeRTon-díjat kapott: ő lett az év zeneszerzője.
    
A zenész azt mondta, nem volt prekoncepciója a mostani lemez elkészítése előtt. A munka úgy kezdődött, hogy elővette az ötletmappáját, a Neóból, valamint a Mitsourából ismert Moldvai Márkkal végighallgatták a dalkezdeményeket és kiválogatták a legjobb 13-at. "Hagytuk, hogy a dalok önmagukat formálják, ehhez igazítottuk a hangszerelést".
    
A lemez rendkívül sokszínű, vissza-visszaköszönnek Jamie eddigi húszéves magyarországi zenei pályafutásának állomásai, stílusai. A címadó dal, a Cracks are Showing sorai napjaink gazdasági válságára utalnak. "What,s up, what,s up? The games are open/So let,s just save all the banks, and keep on hoping" (Mi újság? Nyitott minden játék/Mentsük hát meg a bankokat, és reménykedjünk).
    
"A dal nemcsak a gazdasági válságról szól, hanem egy általános erkölcsi, társadalmi, emberi krízisről, amit a világban most érzek. Foglalkoztat, ami történik, és egészen régóta, 2001. szeptember 11. óta követem az eseményeket a BBC-n és a CNN-en. 

Nagyon felkavart, ahogy az akkor történtekre az amerikaiak reagáltak. Nem hiszek abban, hogy egy popénekes a dalaival komoly változásokat képes elérni, de úgy éreztem, hozzá tudok szólni a dolgokhoz" - fogalmazott Jamie Winchester.
    
A gitáros bóknak értékelte azt a felvetést, hogy a Nothing Nice című dal a Led Zeppelinre emlékeztet, az album utolsó dala, a Nuffayou pedig érezhetően punkos.
    
"Amikor a Nothing Nice-ot csináltuk, éppen a When the Levee Breaks-et hallgattuk, ami a Led Zeppelin negyedik lemezének zárószáma. A Nuffayou-nak nagyon sokáig az volt a munkacíme, hogy Punk" - értett egyet Jamie.
    
Zenekarában Giret Gábor játszik basszusgitáron, Kottler Ákos dobol (ők ketten alkották a Hrutka Róberttel közös projekt, vagyis a Jamie-Robi időszak ritmusszekcióját), és Pásztor Sámuel gitározik, aki az Anna and the Barbies-ból érkezett. Utóbbi fő magyarázata, hogy Jamie egy fél éven át maga is játszott a barbikkal.
   
Winchester és zenekara a koncerteken az új lemez dalai mellett három számot játszik a Jamie-Robi duó korábbi repertoárjából is.
    
"Turnét nem tervezünk, Magyarországon ez a fogalom kihalt, mi egyfolytában koncertezünk, jelenleg hetente legalább kétszer. A Gödör Klubban például minden hónapban van egy koncertünk. Az állandó fellépés az én igazi világom" - szögezte le. Jamie Winchester és zenekara november 13-án Gary Moore koncertje előtt játszik a SYMA Csarnokban.
    
Beszélt arról is, hogy eddig maximálisan kielégítette, hogy Magyarországon zenélhet, és az elmúlt húsz évben nem igazán jutott eszébe külföldön próbálkozni. Mint mondta, a Baba Yagával az 1990-es évek elején végigjárták Európát, és nagy fesztiválokon, köztük Glastonbury-ben léptek fel. Megjegyezte: mostani lemezével nyitott arra, hogy külföldi érdeklődés esetén bárhová szívesen elmenjen játszani.
    
Az MTI kérdésére elmondta, hogy számtalan korábbi zenekara közül továbbra is aktív a Tátrai Tibor által vezetett és Jimi Hendrix dalait játszó Magyar Atom, Jamie emellett állandó zenész közreműködő a Quimby-ből ismert Balanyi Szilárd szólólemezein és koncertjein. Kitért arra, hogy időnként feléled a Baba Yaga is, amit valamennyi tag nagyon szívesen vesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!