Zirc

2016.08.21. 20:01

Európát védjük

Zirc - Több mint ezer évvel ezelőtt államalapító királyunk kijelölt a magyarságnak egy helyet Európában.

Civil Tudósítónktól

Felismerte, hogy ezen a földön népünk gyökeret akar verni, a kereszténység lehet az egyetlen út számára. Az, hogy ma itt élhetünk, az a törekvésének a bizonyítéka.

Takács Szabolcs kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője mondta ezt augusztus 20-ai ünnepi beszédében Zircen. A Szent István-i örökséget méltatva a jelen tükrébe is belepillantott, és kijelentette: hazánk ezer évet követően is kiáll az európai egység mellett. Magyarország egy olyan színtere Európának, amely a történelem során már számtalanszor bebizonyította, hogy szívvel-lélekkel őrzi a kontinenst. Európához tartozunk, és továbbra is védelmezzük. Őrt állunk a határán, mert most ez a feladatunk, jobban talán, mint bármikor máskor ezelőtt . Az ünnepség szónoka az összefogás, az együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet. Vállalnunk kell, hogy teszünk a közösségért, megújítjuk azt, ami elromlott, felvállalunk új dolgokat. Ezt csak egy polgári, keresztény, nemzeti erő tudja megtenni - hangsúlyozta Takács Szabolcs.

Az ünnepi műsor elnöksége: Kropf Miklós, Takács Szabolcs, Ottó Péter, Máté Gyula, Lingl Zoltán Fotó: Zwicker Tamás

A zirciek együtt ünnepelték az államalapítást a határon túli magyarokkal. Köszöntőt mondott Máté Gyula, a bakonyi város legfiatalabb testvértelepülése, a kárpátaljai Dercen polgármestere.

Az új életet jelképező kenyeret a gazdák nevében Máj János adta át Ottó Péter polgármesternek, majd Huszár G. Lőrinc plébános atya megáldotta azt.

A műsorban közreműködött a csetényi Bujka Néptánccsoport, Szakács Ildikó és Bakonyi Gergő.

Az ünnepségen sor került önkormányzati kitüntetések, tanulmányi ösztöndíjak átadására is.

Kelemen Gábor

Címkék#civil

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!