Zirc

2015.07.04. 14:08

A gyógyításért fáradoznak nap mint nap

A Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet és a város önkormányzata közösen tartotta meg a Semmelweis-napot, együtt ünnepelte az egészségügyben dolgozókat.

Kelemen Gábor

Az ünnepségen átadták a „Zirc Egészségügyéért” kitüntetést, melyet az Emberi Kapcsolatok Bizottság az idei évben Bittmann Éva gyógyszertári szakasszisztensnek ítélt oda. Az elismerő oklevelet Ottó Péter polgármester és dr. Benczik Ágnes Adrienn, a szakbizottság elnöke nyújtották át.

Bittmann Éva 1969. július 1-jén kezdte pályafutását Zircen gyógyszertári asszisztens tanulóként, majd két évvel később megszerezte oklevelét. 1979 májusától az Erzsébet Kórház gyógyszertárában is munkát vállalt, ugyanebben az évben szakasszisztensi végzettséget szerzett. 2010-ben nyugdíjba vonult, de ezt követően is aktív maradt. Gyakran a hétvégéit is feláldozta annak érdekében, hogy a fekvőbeteg osztályokon biztosítsa az igényeknek megfelelően a zavartalan gyógyszerellátást.

A Szent Bernát Gyógyszertárban eltöltött negyven év alatt hatalmas szakmai ismeretanyagra tett szert, aminek segítségével számtalan embernek segített megoldani egészségügyi problémáját. Önzetlenül állt rendelkezésre akkor is, ha a kollégák, az orvosok kértek tőle segítséget.

Bittmann Éva gyógyszertári szakasszisztenst kiemelkedő szakmai munkájáért kitüntette a város

A Semmelweis-nap alkalmából további elismerésekre is sor került, a kórház munkatársai közül főigazgatói dicséretet kapott Kovácsné Barta Mónika ápolási asszisztens, Némethné Venczel Ildikó titkárságvezető, Trungel Zoltán ápolási asszisztens. Semmelweis-napi díjban részesült Alagi Lászlóné konyhai dolgozó, Bittmann-né Molnár Judit adminisztrátor, Cserkész Ferencné ápoló, Varga Zsolt röntgenasszisztens és Varsányi Attila gazdasági igazgató. Dr. Kovács Zalán gyógyszerész szakmai előadását követően könnyed percek következtek, Ihász Irén zongoraművész, Selmeczi Bence trombitás és Gazdag Tibor színművész kedveskedett játékával a zirci betegellátásban dolgozók számára. A műsort Valler Ilona ápolási igazgató vezette, ünnepi beszédet Zirc város polgármestere, pohárköszöntőt dr. Vermes Tamás, a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója mondott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!