Zene

2015.11.13. 20:44

Útban a világhír felé

Felsőörs – A Snétberger Zenei Tehetség Központ őszi kurzusának zárókoncertjén huszonhat produkcióval bizonyíthatták be a tehetséges fiatalok az elmúlt három hét eredményességét.

Kekk Sára

A kétrészes est különlegessége, hogy diákok és tanárok együtt léptek színpadra jazz- és klasszikus zenei darabokkal. Bár a fiatal zenészeken látszott az izgalom, a színpadra lépve előjöttek a képzésen tanultak, megtalálták egyéni hangjukat és hibátlanul hangzottak el a kiválasztott szerzemények. A képzésen már a kezdetektől arra ösztönzik őket a központban, hogy magabiztosan mutassák meg magukat a közönség előtt.

 

– Az esten fellépő fiatalok közül sokan olyan fejlődésen estek át a kurzus alatt, amely még a tanárok számára is meglepő volt – mondta Snétberger Ferenc a koncert elején. A világhírű gitárművész által alapított intézmény célja egy erős, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert, modellértékű iskola megteremtése, amelyben jelenleg évente 60–65 hátrányos helyzetű, tehetséges, 12–20 éves fiatal képzését tudják biztosítani. A koncert második számában maga az alapító is a színpadra lépett három diákjával, Oláh Krisztiánnal, Páter Zoltánnal és Rácz Lászlóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!