Más ennek a kornak a levegője - Nagy Feró szerint nem ők voltak a nagy generáció

Nagy Feró, a magyar rockzenei élet kultikus, szókimondó személyisége, a Beatrice együttes legendás frontembere az István, a király koncertszínházi előadásán lépett fel legutóbb Veszprémben. Laborc szerepében láthatták a nézők, csakúgy, mint az 1983-as az ősbemutatón.

Fotó: Penovác Károly

– Azt mindig mondta, hogy az István, a királynak köszönhetően kaphatta vissza az útlevelét, de az soha nem derült ki, miért is vonták be azt.

– Olyan választ kaptam erre 1982 elején, hogy a nyugatra való kiutazásom közérdeket sért.

– A Beatrice együttesben betöltött szerepe miatt?

– Biztos benne volt az is. Akkoriban nem úgy működött ez, hogy részletesen közlik az indokot. Kérdezősködni sem volt érdemes, mert hamar nyakon vágtak akkor. A rendőrségen azért ritkán forradalmár az ember.

– Erre jött az István, a király 1983-ban. Sokat gondolkodott, hogy elvállalja benne a részvételt?

– Kicsit tartottam attól, hogy mi lesz ebből, de Szörényi Levente és Bródy János garancia volt arra, hogy itt valami nagyon fontos dolog történik velünk.

– A mű volt forradalmi, vagy az, hogy rockénekesekre bízták a főszerepeket?

– Az István, a király létrejötte, mondanivalója, a mi jelenlétünk egyszerre hatott. Utólag látva, ha a kommunista rendszer megérzi, milyen következményekkel jár ennek a darabnak a bemutatása, akkor nem biztos, hogy ma is itt vagyunk és beszélgetünk, mert óvatosságból betiltják, és elégedetten indultak volna erről beszámolni Moszkvába.

Fotó: Penovác Károly

– Rizikós volt az ön szerepeltetése ebben az előadásban?

– Ezt Szörényi Leventétől kellene megkérdezni, de szerintem az volt.

– Gyanús, felforgató személy volt?

– Ha én annak számítottam abban a rendszerben, és kisebb mértékben gyanús volt Bródy és Szörényi, akkor jó, hogy ebben a társaságban lehettem.

– Mi ér többet ma: Nagy Feró neve vagy a Beatrice?

– Ezen nem gondolkodtam, de a Beatrice.

– Miért?

– A Ricse egy nagy család volt. Ma is az számomra, ezért is működünk. Betiltottak bennünket annak idején, mert olyan volt a rendszer. Pedig nem rendszerellenesek voltunk. Nem értették, mi a bajunk velük és a világgal.

– És ennyi elég volt a legendához?

– Sokat hozzáraktak ehhez a legendához. Szerintem az a lényeg, hogy milyen szellemiséget hordoz egy zenekar. Rengeteget beszéltem már ezekről a dolgokról. Igaz, hogy ma az a nevünk, hogy Nagy Feró és a Beatrice, de ez csak azért alakult így, mert több koncertet tudunk tartani. Engem sokan ismernek a tévé miatt, és ez bejött. Ebben az évben csak a nyári szezonban 62 koncertet tartottunk, ami rekord a zenekar életében.

– Ha már itt tartunk: gyakran kapja azt a bírálatot, hogy eladta magát a pénzért. Celebbé vált, korcsolyázik, főz, zsűrizik, mentorkodik és elárulta mindazt, amit képviselt rockerként.

– Nem foglalkozom ezzel. Az én korosztályom, amelyik beleöregedett a rockba, azt hitte, hogy az a világmegváltás – talán harminc évig annak is tűnt –, ám ez a világ változik, és nekünk ma ehhez kell igazodnunk. A rock and roll és a punk pont arról szól, hogy szabadságot ad. Nem tudom, ennek szellemében mit árultam én el pontosan?

– Mondjuk azt, hogy Nagyvárosi farkas, Jerikó, Térden állva...

– A mai fiatalokat nem érdekli már ez. Akinek ez jelentett valamit, megöregedett. Van, aki már nem is él. Nekem jó barátommal, Fluor Tomival, a Wellhellóval kell 69 évesen versenyeznem a zenei piacon, hogy el tudjam tartani magunkat. Nincs miről beszélni. A korosztályom megkeseredett, nehezen veszi azt tudomásul, a mai generációnak nem jelent semmit az általunk gondolt szent cél, mert az már nem érvényes. Egymásra és rám is köpködnek. Mert sikertelenek. A Fekete Bárányokból talán Deák Bill Gyula az, aki fenn tudott maradni, és ő viszi egyedül hitelesen a bluest.

– Hobo is ott van, több műfajban, koncertek, önálló estek, színházi előadások.

– Nem akarom őt bántani, miközben ő azért bántott engem. Ne menjünk ebbe bele.

– De azt azért érintsük, hogy Schuster Lóránt nemrég azt mondta, ön a rendszerváltás után leszedte az összes pártot pénzzel a projektjeihez.

– Na, ebbe aztán végképp ne menjünk bele, nekem ő MIÉP-alelnökként ne ugasson!

– Ön is ott volt a MIÉP-nél, Csurkánál.

– Ezt mindig megkapom. Nem gondoltam jól az ő céljaikat, de nem bántam meg, hogy ott voltam, mert sokat tanultam arról, miként működnek a pártok. Nem elég az, hogy kimondom: szakadt elnököt egy szakadt országnak, még ha jól hangzik is. A pártok nem az őszinteségen alapulnak, hanem azt teszik, amit egy vezető meghatároz azért, hogy létezzenek, üzenni tudjanak.

– Emberek, elvek, eszmék nem is számítanak?

– Időnként még azok is felfedezhetőek. Az biztos, soha nem szabad azt gondolnia az embernek, hogy csak nála van az igazság.

– És a rock and rollnak van igazsága?

– Persze. A szabadság.

– Ebbe belefér az, hogy ma ön szerint sem divat a szakadtság, sőt, kifejezetten ciki a fiatalok között?

– Mi abból csináltunk erényt annak idején, amink volt. Nem azért öltöztünk szakadtan, mert ezzel ki akartunk fejezni valamit, hanem egyszerűen nem volt pénzünk más ruhákra. Ez nem tüntetés, hanem kényszer volt. Aztán ebből divat, lázadás lett. Én 1983-ban a saját cuccaimban léptem fel az István, a királyban, de nem csináltunk ebből problémát. Ma már nagy stáb van mögöttünk jelmezekkel. A világ halad, nem kell megjátszani az eszünket, de nem is kell elveszíteni azt. A rock and roll nem egyenlő a szakadtsággal, a jól vagy rosszul öltözöttséggel. Az AC/DC vagy a Rolling Stones is bizonyítja ezt a mai napig, mégis hiteles, szerethető, amit csinálnak.

– És hol vannak az itthoni követőik, érdekli egyáltalán még az embereket a rock and roll?

– Miért ne érdekelné, csak nem biztos, hogy úgy, ahogy régen csináltuk. Nem szabad elhinni, hogy mi voltunk a nagy generáció és utánunk már nincs is punk meg rock and roll. Ha belegondolok, a Tankcsapda is öreg zenekarnak számít, de van helyettük más és új, például a Halott pénz. Lehet, hogy nem feltétlenül olyan, amit mi képviseltünk, de öt–tízezer ember ott van a koncertjeiken. Nekik azt mondjam, hogy az nem rock, nem zene és csak én vagyok az igazi? Ez f....g.

– Úgy látom, mintha félne a saját nosztalgiájában fürdeni, s nagyon haladni akar a korral.

– Engem érdekelnek a régi dolgok is, de a mában élek, három gyermeket nevelek. A Betricében a kisebbik fiam dobol, a nagyobbik a menedzser. Ő, mondjuk, Magna Cum Laudét hallgat. Én is szeretem őket. Nem megyek eléjük, hogy a Fekete Bárányoknál nincs jobb. Mi akkor érdekes és információkat hordozó zenekar voltunk, de könyörgöm, azóta eltelt 35 év.

– És az nem is számít, mit jelentett mindez az embereknek?

– Nem lehet azt a kort visszahozni, felidézni. Még a levegő is más volt.

– És most milyen?

– Minden megváltozott. Szabadon utazhatunk az országok között, ha a migránsok hagyják, de nem szeretnék a gyerekeim és az emberek elé odaállni és azt mondani: "Látjátok, mi harcoltuk ki nektek ezt az új világot." Mert ez nem igaz. Erre veled szemben ott van egy csomó fiatal és azt mondja, elmész te a p...ba, ez neked az új világ? Erre vagy büszke, ezért küzdöttél? Mert ami itt húsz évig történt, arra én sem vagyok büszke.

– És mire az?

– Még élek.