Zene

2017.06.15. 17:50

Kőbe vésett határok nélkül

BUDAPEST - Szembemenni a populáris irányzatokkal, belevágni valami új, vad ötletbe, létrehozni és megtartani az egyensúlyt a színpadon, nőként, emberként. A 2015-ben alapult WatchMe zenekar eddig megtett útjáról a nemesgulácsi származású Baracskay Ritával, az együttes szaxofonosával, egyik alapítójával beszélgettünk.

Leitner Vera

- Szelivel (Dósa Szelina, ének) egy másik zenekarban zenéltem korábban, az egy sokkal populárisabb felállás volt, de elkezdtünk gondolkodni azon, milyen irányba mehetnénk tovább, s kikkel kellene ezt megcsinálni. Régi zenekarokból csináltunk egy újat Kristóf Martin (gitár), Siklósi Bence (dob) és Meidl András (basszusgitár) részvételével. A fő irány nem volt kőbe vésve, ma sincs, de azt tudtuk, hogy mit nem akarunk csinálni - mondta el Baracskay Rita, a főleg WatchMe együttes alapítótagja, szaxofonosa.

- 2016 tavaszától, az első kislemez, a Naked man megjelenése után sokfelé zenéltünk, kisebb fesztiválokon léptünk fel, Júliusban megnyertük az Utcazene Fesztivál szakmai díját. Akkor éreztük, ez lesz a jó irány.

Rita elárulta, valószínűleg idén is találkozhatunk velük Utcazenén. Máig úgy érzi, a zenekar legnagyobb élménye eddig mind közül az Utcazene volt.

- Ha nem nyertük volna meg, akkor is ezt mondanám, ezt minden zenekarnak végig kellene csinálni. Számunkra akkor az volt a megnyugvás első állomása, hogy jó, amit csinálunk. Augusztusban tizenegy napra Olaszországba megyünk, ősszel valószínűleg Franciaországba is. A nemzetközi turnéra kaptunk támogatást a Cseh Tamás Programtól. A támogatást azok kapják, akik már meghívással rendelkeznek, éppen azért, hogy ne kelljen például külföldi fellépéseket lemondani csak anyagi okok miatt. Beleszakadna a szívem, ha emitt nem tudnánk kimenni, nagyon jól jön a támogatás.

A zenekar angolul, magyarul és vegyesen, angol-magyar nyelven is énekel, ma már törekednek a tisztán angol vagy magyar dalokra, de nem vetnek el egy ötletet sem. A szaxofonos lány azt is elárulta, a zenekar nevét (WatchMe - engem nézz, nézz rám) Akua Naru amerikai jazz-hiphop énekesnő ihlette.

- Megcsinálta a saját zenekarát és mindenkit elhívott egy nagy koncertre, aki nem hitt benne. Az egyik dala refrénje ennyi volt: watch me, watch me. Nézzetek ide, mégis sikerült.

A kérdésre, miként látja nőként a zenészek világát, Baracskay Rita csak annyit mond, erről reggelig lehetne beszélni.

- Szerintem egy nőnek a színpad sokkal nagyobb lemondás, mint egy férfinak. Nem egy természetes állapot, hogy éjjel éljen egy nő, aki fizikailag, biológiailag is kevesebbet bír, mint egy férfi. Pár évvel ezelőtt nem mondtam volna ki ilyet, de igenis erősebb egy férfi, és fizikai erő is kell ehhez az életformához. Erre nyilván vannak különböző szerek, megoldások, melyekkel mi nem élünk. Korábban azon is felháborodtam, ha azt mondták, a szaxofon férfi hangszer, ma már tudom, valóban az. Gerincsérvem van, nehéz, cipelni kell, nehéz fújni, az ember tüdeje tönkre megy. El kell fogadni, hogy nekem dupla annyi gyakorlás és erő kell, hogy ez a hangszer úgy szóljon, mint egy férfinál, mert gyengébb vagyok, nincs ádámcsutkám stb.

Viszont sok szempontból könnyebb is. Viszonylag kevés nő éri el, hogy előadóművészként színpadon legyen és ha valakinek ez sikerül, azt figyelik. Vannak nagyon jó példák előttünk. Szép ezt nőként csinálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!