Zene

2015.07.24. 06:27

Féltékeny szerető a művészi munka - vallja Falusi Mariann

Falusi Mariann nyarait legszívesebben a Balaton partján tölti pihenéssel és koncertezéssel. Legutóbb a köveskáli református templomban a Varnus Xaver Balatoni Zenei Fesztivál keretén belül adott jazz koncertet.

Tóth B. Zsuzsa

A koncertet követően beszélgettünk az Artisjus-díjas énekes-színésznővel, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával, akit rendkívüli közvetlensége, sokoldalúsága és humora miatt is kedvelnek rajongói.

- Balatoni kötődésed közismert, azonban arról keveset tudni, hogy a Káli-medencéhez milyen szálak fűznek?

- Nem kötődöm ehhez a vidékhez, hiszen a déli-parton Balatonszabadi-Sóstón voltam gyerek, ott élt a nagyanyám. A háza ma is megvan. Nagyon szeretem a Balatont, de az itteni, északi-parti egy más, kulturális közeg, hál 'Istennek. Ezek a falvak nagyon jól felépítik a saját programjaikat, nem beszélve a fantasztikus éttermekről, gasztronómiai lehetőségekről. Ma este egy itteni étteremben vacsoráztam, csodálatos volt.

- A nyár idén is munkával telik javarészben?

- A Padödövel koncertezem, Horgas Eszterrel lépek fel, és játszom a Keszthelyi Nyári Játékokon, valamint a Somnakaj című roma musicallel járjuk az országot. Az évadban az Operett Színház előadásában az Amerikai Komédiában, valamint a Chicago című musicalben a Centrál Színházban játszom, de tematikus koncertek is vannak ilyenkor. Különféle fesztiválokra megyek, a Budapest Klezmer Banddal játszom és harmadik éve tanítok egy musical stúdióban Várpalotán, ami a napokban indult. Anyucival lejöttem most a Balatonra és innen járok tanítani, esténként pedig koncertek vannak.

Falusi Mariann hisz a művészet erejében, abban, hogy érdemes az emberekkel jól és szépen beszélni, érthetővé tenni dolgokat. Nem feltétlenül szavakkal, hanem akár énekléssel
Fotó: archív

- Mindemellett odafigyelsz az édesanyádra és segítesz Lang Györgyinek.

- Anyukám a betegségét hála Istennek leküzdötte, de mindenképpen szüksége van rám. Pedig ő az, aki mindig háttérbe szorul. Amikor már nagyon fáradt vagyok, akkor mondom neki, hogy már nem megyek hozzá. Szóval az ember mindig halogatja a látogatást, de bízom benne, hogy most a Balatonon jó pár napot el tudunk tölteni együtt. Neki ez a legjobb nyaralás. Közel lakom hozzá, tudok rá figyelni. Györgyivel a szokásos nyári PaDöDö koncertekre készülünk.

- A sok munka mellett jut idő a nyaralásra?

- Most voltunk Amerikában, ahová még megyünk is és nemrég jöttem haza Spanyolországból. Azt hiszem, ennyi nyaralás elég, az összes többi időt munkával kell tölteni, hiszen ahhoz vagyok szokva. Az elmúlt harminc évben minden nyarat végig dolgoztam. Amikor mások pihennek, mi akkor dolgozunk legtöbbet. Régebben végigkoncerteztük nyaranta két körben a Balatont, most is lesz pár PaDöDö koncert a tó körül.

- Mi ad mindehhez energiát?

- Az, hogy ezt jól kell csinálnom. Amikor a közönség együtt énekel velem, az olyan jó érzés, akkora élmény, hogy minden fáradtságon tovább lendít. Két nappal ezelőtt egy dobmánia táborban voltam, ahol az a korosztály fogadott, amelynek a klasszikus dalok nem nagyon tetszenek. Mégis két órát végigüvöltöttek. Azt mondták, ott már volt mindenféle előadó, de ilyen koncertet még nem csinált senki. Azt hiszem, hogy nem feltétlenül az éneklés a lényeg, hanem az energia, ami árad ki belőled. Nekem ez van, hála a Jóistennek. Hiszen pont neki kell itt, egy templomban hálát adni, azt hiszem. És persze a szüleimnek, akik partnerek voltak ebben. Bízom benne, hogy nem is fogy el az energiám, hiszen szeretem, amit csinálok és ez a lényeg.

- Egyáltalán van valami, ami letaglóz, padlóra küld?

- A tisztességtelenség, a hazugság. Amikor valami nem megy simán. Egyszerű lány vagyok, szeretem az egyenes, normális dolgokat. Hiszek a művészet erejében, abban, hogy érdemes az emberekkel jól és szépen beszélni, érthetővé tenni dolgokat. Nem feltétlenül szavakkal, hanem akár énekléssel, energiával, viselkedéssel, valamilyen útmutatással. Az téged is többé tesz.

- Nyitottságodra jellemző, hogy a gyermekvállalás sem tabu téma nálad. A pletyka lapok sok mindet írnak, mi az igazság?

- A születési körülményeim nehezek voltak. Farral születtem, ez 56 évvel ezelőtt nem volt kockázatmentes. A nyakamra tekeredett a köldökzsinór, majdnem megfulladtam. Nehéz dolog a szülésre gondolnom, számolnom azzal. Lehet, hogy emiatt van egy fizikai ellentartás bennem. De biztos, hogy ezt át tudtam volna lépni, ha lett volna megfelelő partner abban az időben, amikor ez tudott volna működni.

- A fogyókúra napirenden van most?

- Lefogytam pár éve harminc kilót, egy cég ebben segítségemre volt. Aztán visszajött abból sok. Anyuci akkor lett beteg, nem tudtam a fogyókúrára figyelni. Most megint lement húsz kiló az elmúlt pár hónapban, mert szükségét érzem. Fáradékonyabb vagyok és ebben a korban már oda kell figyelni ilyesmire. Eddig ment minden boldogan bele a levesbe, azt csináltam, amit akartam, most viszont ahhoz, hogy megmaradjon az a fajta készség és képesség, hogy folyamatosan toppon tudjak lenni, kell egy kis edzés és okosság. Oda kell figyelni az étrendre. Úszom, imádom a vizet, a tengert, a Balatont. Leadok még pár kilót, nem tervezek semmit, majd ahogy jön. Minden fogyókúrával le lehet fogyni. A lényeg a rendszeresség, arra szoktat mindegyik. Jó, ha ezt szem előtt tartjuk. A mi szakmánk rapszodikus, minden nap más, ez a csodálatos benne. De ez hozza a sérüléseket, lelki problémákat, sokaknál az alkoholizmust. Szétzülleszt családokat. Nagyon féltékeny szerető az éneklés, a zenélés, a művészi munka. Nehéz mellette klasszikus családi életet élni és rendszerességet tartani.

Falusi Mariann dzsesszénekes, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő, a Pa-Dö-Dö együttes tagja. A Konzervatórium elvégzését követően a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. A Ki mit tud? győztese lett 1983-ban, dzsesszénekes kategóriában. 1988 óta a PA-DÖ-DÖ együttes tagja Lang Györgyivel. Játszott Szegeden, Diósgyőrben, Szolnokon, 2007-ben a Csillag születik című televíziós tehetségkutató műsor zsűritagja volt. 2008-ban szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban. 2010 óta Lang Györgyivel minden szerdán népszerű beszélgetős műsort vezet az egyik rádiós csatornán. Ötös címmel. 2011-ben A nagy duett című műsorban szerepelt, 2012-ben pedig a Megasztár egyik zsűritagja lett. Közben folyamatosan koncertezik szólóban is.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!