Zene

2016.02.03. 16:20

Az ország legjobbja a várpalotai zenekar

Várpalota – Három klasszikus dal átdolgozásával országos első díjat nyert az In Memoriam Cseh Tamás pályázaton a Lohonyai Zoltán vezette várpalotai Akusztik Art zenekar.

Szabó Péter Dániel

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 2012 óta minden évben meghirdeti országos pályázatát, amelyre visszatérő vendégként nevezett idén az Akusztik Art zenekar. – Két évvel ezelőtt már sikerrel szerepeltünk, országos második díjat nyertünk a Mélyrepülés című lemezen található instrumentális Cseh Tamás-dallal, amelyre én írtam szöveget. Idén azért döntöttünk a nevezés mellett, mert ezúttal Cseh Tamás-dalok hiteles feldolgozását várták a versenyzőktől – mondta el lapunk kérdésére Lohonyai Zoltán énekes/gitáros/dalszerző, az Akusztik Art alapítója.

Lohonyai Zoltán, az Akusztik Art vezetője egy várpalotai koncerten
Fotó: Szabó Péter Dániel

– Kiválasztottam hat dalt, és elküldtem a gitárosunknak, Rechner Csabának. Ő háromra szűkítette a kört, s a dalokhoz olyan különleges gitárkíséretet írt, amelytől teljesen megváltozott azok stílusa és talán a hangulata is. A Fehér babák takarodója című szerzeményből például finom kis blues lett, de az Antoine, Desiré és a szél, valamint a közismert Csönded vagyok című dalt is új köntösbe öltöztettük. Az énekesnőnk, Dézsenyi Zsófia érdekes énekszólamokkal és vokállal fűszerezte a nótákat, én pedig próbáltam hitelesen, tisztán, a saját stílusomban elénekelni mind a hármat – tette hozzá Lohonyai Zoltán. A szakmai zsűri pedig vevő volt a várpalotai csapat produkciójára, hiszen a Kőbányán tartott gálaesten az élő előadást követően első díjjal jutalmazta az Akusztik Art zenekart.

 

A pénzjutalommal járó szakmai elismerés ugyan jólesett a csapatnak, ám saját bevallásuk szerint a Cseh Tamás-dalok átdolgozása csak egy érdekes zenei kirándulás volt számukra. – A koncepció nem változott, elsősorban a saját dalainkat hallgathatja a koncertjeinken a közönség. Örömteli hír ezzel kapcsolatban, hogy a közelmúltban öttagúra bővült az Akusztik Art legénysége, hiszen Lengyel Attila (basszusgitár) és Csikós Péter (ütőhangszerek) is csatlakozott hozzánk. A kisebb klubesteken továbbra is a trió felállással lépünk színpadra, viszont nagyobb helyszíneken jól jön majd az ötös fogat, amelynek élő bemutatkozása május elején lesz a Pannon Egyetemen – zárta a beszélgetést Lohonyai Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!