Vörösiszap

2011.03.31. 09:47

Elkészült a mintaház Kolontáron

Kolontár - Másfél milliárd forint elosztásáról hozott döntést a Magyar Kármentő Bizottság, amelyet Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely újjáépítésére, fejlesztésére fordítnak.

Németh F. Bernadett

A bizottság legutóbbi döntése szerint Devecser Város Önkormányzata 1 milliárd 50 millió, Kolontár Község Önkormányzata 300 millió és Somlóvásárhely Község Önkormányzata 150 millió forint támogatásban részesül - mondta Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke.

Teljesen elkészült a mintaház az iszapkárosultaknak építendő lakóparkban, szombatonként megtekinthető - mondta el lapunknak Hellebrand Ferenc, a Veszprémber Zrt. vezérizgazgatója. A homlokzat színezésével megvárják az útépítés és a tereprendezés befejezését. A mintaház két generáció együtt lakhatását szolgálja, 90 négyzetméter a területe, négy szobája van.

A lakópark fővállalkozójának meg kell rendelnie a burkolóanyagokat és a belső ajtókat. Azt kérik minden új lakásba költözőtől, hogy nyilatkozzon a házába kerülő burkolatokról, melyeket Devecserben a művelődési házban lehet megtekinteni. A megtekintett minták alapján a művelődési házban kitett adatlapot kell kitölteni és aláírva eljuttatni az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ  újjáépítési munkacsoportjának a megadott határidőig. Egyeztetni április 13-ig lehet, az időpontok a devecseri önkormányzat honlapján is megtalálhatók.

Dossziénk az iszapkatasztrófáról - kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!