Vid

2016.11.18. 20:49

Szeretetfalvak - Elindult az egyedülálló önsegítő program

Vid - Elkészült a Kristályvölgy Faluközösség Szeretetfalva program - tájékoztatta lapunkat Varga Csaba, a Stratégiakutató Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Penk Tímea

Közel egy hónapja írt alá együttműködési megállapodást a devecseri járás nyolc települése annak érdekében, hogy egészségfejlesztő, a családi életet erősítő, a születések számát növelő és önellátásra tanító programok induljanak, valamint kihasználják a kulturális, idegenforgalmi lehetőségeiket, növeljék a közbiztonságot és minél teljesebb foglalkoztatottságot érjenek el a partnerek.

A program szakmai irányítója a budapesti Stratégiakutató Intézet, amelynek ügyvezetője beszámolt a terveikről.

- Noszlopon, Nagyalásonyban és Somlóvásárhelyen rövidesen elindul a felnőttképzési egyetem, Somlószőlősben a polgármesteri konzultációkat tartjuk. E négy faluban, valamint Vid, Dabrony, Nagypirit és Kiscsősz településen kérdőíves felméréssel a családok életét, helyzetét vizsgáljuk - számolt be Varga Csaba szociológus, filozófus, címzetes egyetemi docens. Hozzátette: a program minden településén létrehoznak egy értékrend-csoportot, amely a falu közösségét segíti egy új identitás kialakításában. A program része a civilizációs elmaradások pótlása, mint például vezetékes víz, tisztálkodási lehetőségek megteremtése, valamint a polgárőrség, családőrség, illetve Nagyalásonyban egy önálló rendőrőrs létesítése.

Varga Csaba
Fotó: Penk Tímea

- Az önellátás-fejlesztés első lépéseként néhány családi mintakertet hozunk létre, majd közösségi kerteket és önellátó házakat. Gyógynövénykertek, ősi almás-körtés kertek kialakításában is minden település érintett, akárcsak a helyi termékek készítésében és az élelmiszer-feldolgozásban - ismertette Varga Csaba. A program továbbá részét képezik a helyi vállalkozások, szociális szövetkezetek támogatása, termelői piacok kialakítása és a kereskedelem ösztönzése.

- Kézművesség, népművészet, megújuló energiák alkalmazása szintén része a projekttervnek, akárcsak a családvédelem és a szeretetcsalád-tanítás, amelyekre tréningeket, műhelymunkákat szervezünk, valamint családi házakat, az öngyógyítás és az egészségmegőrzés érdekében pedig gyógyító házakat hozunk létre - mondta az ügyvezető. Kiemelte, hogy elindulnak a védőangyal családi szolgálat megteremtésének az előkészületei is a családok gondjainak a megoldása, és a gyermekvállalás növekedése érdekében.

- Az általános iskolák, a turizmus, a helyi ipar fejlesztésében ugyancsak elkötelezettek vagyunk - sorolta Varga Csaba, de említést tett a nyári konferenciákról és fesztiválokról is.

A térségben körülbelül ötezer emberhez jut el a 2030-ig szóló, az országban egyedülálló program, de a jövő év végére elért eredmények alapján, a módszert tesztelni lehet más régiókon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!