Niki, a gyulafirátóti halálos motoros baleset sérültje: „Anya, töröld le a könnyeimet!”

„Soha nem adom fel”

- Semmire nem emlékszem – néz rám mozdulatlanul a gyönyörű lány, a speciális székben, ahol egy eszköz, mintha kerékpározna, mozgatja lábait a sorvadás megelőzése miatt. A lány előtt egy laptop, amelyen egy apró lézeres eszközt a szemével irányít, így tudja a számítógépet kezelni. Niki nemcsak a világról tájékozódik így, hanem egészségügyi szervezést tanul az egyetemen, és egészségügyi biztosításokkal szeretett volna foglalkozni. A baleset következtében álmai sajnos szertefoszlottak. Szakdolgozatát írja „Alanyi jogon járó juttatások elemzése személyi sérüléssel járó balesetek esetén” címmel. Mögötte egy polcon a róla készült kép, „Soha nem adom fel” felirattal. – Ez még kérdés lehet? – vetem fel meglepetten, mire Niki így válaszol: Mindig kérdés. Minden napomban, minden percemben ott van. Az, hogy feladom. Élek, de ez valami más. Földöntúlinak, szörnyű álomnak, ésszel fel nem foghatónak tartom sokszor. Amikor reggel kinyitom a szemem, akkor zuhan rám a szörnyű valóság: nyaktól lefelé nem tudok mozogni, lebénultam, amikor utasként megsérültem egy motoros balesetnél, másfél éve, Gyulafirátótnál. Egy autós átjött a mi sávunkba, és nekünk csapódott, a motor vezetője, egy fiatal nő, párom édesanyja, aki mögött ültem, a helyszínen meghalt.

Édesanyját kéri, törölje le arcáról a könnyeket

A sokféle kiegészítővel felszerelt szék, amelyben most a szép és kedves arcú Niki ül, a hosszú, mézszőke hajával, körülötte szülei, szemükben végtelen szomorúsággal, úgy szíven üti az embert, hogy bizony nehezen jönnek a kérdések, meg egyáltalán, minden egyes szó! A látvány megerősít minket szándékunkban, minél többen lássák meg azt, mi történhet balesetnél, egy autós és egy motoros ütközésénél! A beszélgetés közben hosszú percekre megállunk, nemcsak amiatt, mert keressük a szavakat, hanem azért is, mert Nikit nagyon kimeríti minden egyes szó, és többször elsírja magát. Édesanyját kéri, törölje le arcáról a könnyeket, de ezt még ki sem mondja, az anya, aki a nap huszonnégy órájában mellette van, és szemét le sem veszi róla, zsebkendővel azonnal gyengéden átsimítja lánya arcát. – Hatalmas erő van a lányomban, nagyon büszke vagyok rá! – súgja nagy szeretettel a hangjában Gabriella, az édesanya.

Mindig is félt a motorozástól

- Mindössze egyetlen emlékem van arról a vasárnapról – folytatja a lány, aki súlyos sérülése miatt beszélni is csak nagyon lassan, halkan, akadozva tud. Elmondja, a sikeres egyetemi vizsga után reggel felkeltek a barátjával együtt, akivel öt éve jártak, és egy szép, májusi napot terveztek együtt. Aztán Niki ettől kezdve már semmire nem emlékszik, a továbbiakról úgy beszél, ahogy azt később elmondták neki. Eszerint a barátjával, és a fiú édesanyjával beszéltek arról, hogy menjenek el a Balatonhoz sétálni. Niki ugyanis vizsgázott az egyetemen, sokat tanult, és jól jött volna neki is a pihenés, a séta a parton. A lány mindig is félt a motorozástól, de első perctől elfogadta, hogy párjának ez a szenvedélye, de közös programjaikon ő mindig busszal ment utána. Ráadásul a szüleinek is mindig megígérte, hogy soha nem ül motorra, de azon a vasárnapon nem így történt. A lány végül felült párja édesanyja mögé, aki már régóta motorozott, és Niki megbízott benne. A lány első alkalommal ült nagymotorra, aztán elindultak az öt motorosból álló konvojjal a tó felé. Előttük külön motoron ment a nő fia, a lány párja.

- Mi mindig nagyon elleneztük a motorozást, vetik közbe a szülők, de lányuk mindig nyugtatta őket, hogy ne izguljanak, nem ül fel rá. Úgy mondják, most már nincs értelme beszélni arról, mi lett volna, ha? Megpróbálnak előre tekinteni, és bíznak az orvostudomány gyors fejlődésében, hogy egy napon meggyógyulhat Niki, ez ad erőt nekik a mindennapok elviseléséhez.

Niki barátja a baleset után néhány héttel elmaradt

- Örökös téma volt nálunk a motor, amit mi nem szeretünk! – jegyzi meg Imre, Niki édesapja. Szerinte, aki motorra ül a mai világban, ebben a forgalomban és a jelenlegi közlekedési morál mellett, az életét viszi a vásárra minden percben. Az apa tudomása szerint a gyulafirátóti baleset óta többen abba is hagyták a motorozást, mert a szörnyű esetet figyelmeztetésnek vették. Feltételezése szerint azon a napon rábeszélhették lányukat, hogy üljön fel a motorra. A szülők elmondják, a fiú, lányuk barátja a baleset után néhány héttel elmaradt. – Nem beszélünk. Ő nem keres, én sem keresem, tudom meg Nikitől, a lány tudomása szerint a fiú új életet kezdett.

Másfél évet töltött a kórház terápiás intenzív osztályán

A kérdésre, hogyan változott meg az életük a baleset óra, Niki azt mondja, mindenhogyan. A szülők beszélnek arról, milyen súlyos sérüléseket szenvedett a lány, akinek eltört a nyakcsigolyája, megnyúlt a gerincvelő, emellett eltört a medencéje, a bal lábában és kezében fémrögzítések vannak. A kezét a baleset után folyamatosan műtötték, a bőrt is pótolni kellett rajta, sokáig úgy tűnt, a bal kezét nem is lehet megmenteni, mert szilánkosra tört. Niki másfél évet töltött a kórház terápiás intenzív osztályán, ahol rengeteg eszköz, gép tartotta életben, illetve figyelte állapotát, az édesanyja naponta látogatta. Gabriella óvónőként dolgozott, a baleset napja óta lánya mellett van, feladta munkáját, az apa a család megélhetése miatt két hónap után visszament dolgozni a gyárba, három műszakba.

Kevés esély volt rá, hogy Niki életben marad

- Hogyan értesültünk a balesetről? A vasárnapi ebéd után lepihentünk egy kicsit, egyszer csak szólt a telefon, hogy menjünk a kórházba, mert baj van, Nikit baleset érte – említi a szörnyű napot az apa. Hogy valójában mekkora baj történt, azt a kórházban tudták meg a szülők. Az orvosok közölték velük, kevés esély van arra, hogy Niki életben marad, mert az is csoda, hogy élve szállította be a mentőhelikopter a kórházba. A szülők örökkévalóságnak élték meg a műtéteket, sosem tudták, mi vár lányukra, a bizonytalanság őrölte őket, számukra összefolytak a napok, ma sem tudják, honnan merítettek erőt, és nem omlottak össze?

A segítségtől, a jó szándéktól függ az életük

A szülők nagy szeretettel beszéltek az orvosokról és ápolókról, akik mindent megtettek Nikiért, valamint a társadalmi összefogásról, így futó- meg kerékpáros versenyt is szerveztek a lány gyógyulása érdekében. A társadalombiztosítás támogatásával, operációval került sor egy olyan eszköz beültetésére, amely lélegezteti Nikit. Így már napközben önállóan tud lélegezni, de éjszaka továbbra is a lélegeztetőgép tartja életben a nyakán levő kanülön keresztül. A székbe való kiülés is hatalmas feladat volt Niki számára, csak nagyon lassan, fokozatosan volt képes rá. Ha valami nincs rendjén, akkor azonnal cselekedni kell édesanyjának, aki még a kórházban megtanulta a rengeteg eszköz kezelését. Az orvosok csak ezután engedélyezték azt, hogy Niki hazamehessen. – A segítségtől, a jó szándéktól függ az életünk, fogalmaznak a szülők, akik állandóan a legapróbb lehetőségeket is keresik, kutatják, amivel segíthetnek gyermekük sorsán, majd hozzáteszik, a széket is segítségnek köszönhetik, ami lehetővé teszi a helyváltoztatást Niki számára.

Élet a remény árnyékában

A család napjai ma a remény árnyékában telnek, abban bíznak, hogy a gyorsan fejlődő orvostudomány képes lesz arra, hogy Niki a gyógyulás útjára képjen. Lányuk életében nagyon sokat jelentenek a látogatók, orvosok, rokonok, barátok, ismerősök, akik naponta jönnek, beszélgetnek vele, köztük Márta, a baleset másik súlyos sérültje is, aki mankóval jár.

Niki gyógyulásában hatalmas előrelépést jelenthetne a rehabilitáció, amelyre itthon amiatt nincs lehetőség, mert Niki lélegeztetőgépet használ. Nagyon sokat segíthetne vérkeringése helyreállítása miatt egy állítógép, de a feltételek előteremtésére a család önerejéből sajnos egyáltalán nem képes.

Vajon kiderül egyszer, hogy valójában mi történt Gyulafirátótnál?

- Hogy milyen érzéseim vannak a történtek után? Haragszom az illetőre, aki miatt így járt a lányunk. Az életünk kettétört, pokollá lett, nálunk már nincsenek ünnepek, túlvészeljük a napokat, és ahogy másfél éve élünk, az életnek nem nevezhető. Érdekes, hogy az autós, aki a motorosoknak csapódott, az első tárgyaláson azt mondta, pihenten ült be a járműbe. Hónapokkal később, a másodikon, összesen ennyi tárgyalás volt eddig, már arról beszélt, hogy alvási apnoéban, illetve alvászavarban szenved – fogalmaz Imre, majd kérdi: vajon kiderül egyszer, hogy valójában mi történt Gyulafirátótnál?