Többszörös a túljelentkezés a szolgálatnál – A helyére három évet várt a bajtársa

Mondjuk úgy, nyugdíjba ment, ám van még négy éve a földön teljesítő kollégái között. Ugyanis még csak 60 éves Öcsi, ahogy bajtársai, ismerősei szólítják. Meglehetősen sűrű volt már eddig is az élete.

Változatos és szép pálya

Tapolcán, amikor Bakos József fiatalemberként betegszállító volt a helyi kórházban, egyszer a mentők főnöke megkérdezte tőle: volna kedved náluk dolgozni?

- Mindig is vonzott ez a munka, már csak azért is, mert nem vagyok egy helyben ülő ember. Ez a szolgálat előre nem tervezhető, sőt, csak a helyszínen, a beteg mellett tudja meg az ember, milyen segítséget kell neki nyújtani. Mindennap új kihívásokat hoz, amitől érdekes, változatos ez a pálya, és persze szép: embereken segítünk – meséli a 43 esztendeje Füreden dolgozó szakápoló, aki 1991-től tagja a légimentőknek. A Balaton-parti városban abban az évben adták át a heliportot, majd – most ugorjunk az időben! – 12 éve vadonatúj közös bázist kaptak a földön szolgáló kollégáikkal.

- Nagyon örülök, hogy 26 évvel ezelőtt sikerült bekerülnöm ebbe az elit csapatba, ahol igen magasak a követelmények.

Többszörös a túljelentkezés. Érzékeltetésül jegyzem meg, az én helyemre három évet várt a bajtársam. Bizonyára másokat is magával ragad a repülés, ami csodálatos érzés. Szebbnél szebb tájak felett húzunk át. De amikor megérkezünk, már csak a mentésre koncentrálunk, ami rendkívüli módon leszabályozott. Mindenki tudja, hol kell állnia a sérült mellett, mi a dolga – fél szavakból is megértjük egymást. Gyakorlatilag megszűnik körülöttünk a külvilág, a betegre összpontosítunk, miközben magasba szökik bennünk az adrenalinszint.

Példaképpen elmesélte, hogy sok évvel ezelőtt, amikor az egyik üdülő strandján újraélesztettek egy nőt, nem ismerte fel benne felesége akkori kolléganőjét. Történetünk főszereplője számos megrázó tragédiánál volt jelen, s küzdött társaival együtt a bajba került életéért. Soha nem felejti el, amikor egy betonszállító tartálykocsi összeütközött egy személygépkocsival. Az egyik szülő és az egyik gyerek a helyszínen életét vesztette. Vagy amikor a 71-es úton az autós a zebrán ütötte el a babakocsit toló anyukát. A kétéves gyereket súlyos koponyasérüléssel szállították a veszprémi kórházba, ahol már nem tudtak rajta segíteni. Ha arra jár, ők mindig az eszébe jutnak.

- A legmegrázóbb élményt sok évvel ezelőtt éltem át. Az egyik faluban a tetőről leesett, végtagtörött férfit láttunk el, majd átadtuk a földi mentőknek, amikor riasztást kaptunk: menjünk az ajkai járás egyik községébe. Kiderült, a magukra hagyott kisgyerekek egyike felgyújtotta gyertyával a függönyt, ami gyorsan lángra kapott. A boltból hazaérkezett édesanya mindhárom füstmérgezett apróságát kivitte az udvarra. Egy szabadnapos kollégánk már a helyszínen volt, amikor megérkeztünk, majd jöttek a többiek is. Sőt, Sármellékről még egy helikoptert küldtek utánunk. Miközben küzdöttünk a gyerekek életéért, azt láttuk a műszeren, hogy már nincs remény… A nyolc hónapos, a kétéves, valamint a négy és fél éves kicsik halála mélyen megérintett, kivettem egy hét szabadságot, hogy lelkileg helyrerázódjak. Emlékszem, amikor hazafelé repültünk, néma csend volt a gépen.

Mindent átbeszélnek

A légimentőknél amúgy az a bevett szokás, hogy minden esetet átbeszélnek földre szállás után, hátha volt tanulsága az ügynek, amiből okulva legközelebb jobban, gyorsabban sikerül majd a beavatkozniuk. A lelküknek is jót tesz, ha kibeszélik a szörnyű tragédiákat.

- Történt egyszer, hogy egy hibás motorcsónak miatt egy férfit áramütés ért a Balatonban. Sikerült újraéleszteni, de a mentőhelikopterre is szükség volt. A strandon mindenki az eget kémlelte, várták a „sárga angyalt”. Ekkor egy német férfi beszaladt a mosdóba, majd WC-papírból egy keresztet „festett fel” a strandon, jelezve, hová szálljon le a gép. A pilótánk mégse a tömegbe tette le a helikoptert, hanem a közelben. Feleségemnek, Évának se szoktam ezekről a történetekről mesélni, aki amúgy mindig így búcsúzik el tőlem: „Vigyázz magadra!”

József másfél évvel ezelőtt megfogadta, ha hatvanéves lesz, végleg leszáll a földre.

A többiek próbálták marasztalni, de ő hajthatatlan maradt. Így aztán nem okozott neki lelki törést, hogy tavaly december óta már nem repül a megszokott csapatával.

- Mások ennyi időt sem töltöttek ég és föld között, mint én, de azt mondtam, a csúcson kell abbahagyni, amikor az ember még ereje teljében van. Azért nem tagadom, hogy sok erőt kivett belőlem is, hogy évről évre újból fel kellett készülnöm a kétnapos, kemény vizsgára. Ha valaki kétszer elhasalt, többet már nem jelentkezhetett a megmérettetésre. Tavaly tavasszal két hetem ráment a szabadidőmből, hogy meglegyen a sikeres vizsgám.

Több idő a családra

Bakos József tavalyelőtt 40 év szolgálat után megkapta a Kresz Géza-emlékplakettet, 2014-ben pedig a Balatonfüred egészségügyéért díjat. Azt mondja, a jövőben több időt szeretne a családjával tölteni. Feleségével jókat kirándulni, az időnként hazalátogató lánya gyerekeivel játszani, nagyokat beszélgetni a Svájcban dolgozó és kézilabdázó fiával és menyével. Több ideje marad, hogy konditerembe járjon, jókat fusson a környéken.

A légimentők az ország több pontjáról jöttek össze tavaly decemberben Bakos József búcsúztatására, voltak vagy hatvanan feleségestül. Emlékplakettet és egy értékes meglepetésajándékot kapott. Ennyi év után neki sem volt könnyű elköszönni tőlük, akiktől az est végén így búcsúzott: „Jó leszállást kívánok nektek!”