Festő, kutató és tudós – Kelemen Marcellel beszélgettünk

Négyéves koromban már azt mondogatták a környezetemben, hogy képzőművész leszek: ha csak tehettem, rajzoltam vagy festettem – emlékszik vissza a kezdetekre Kelemen Marcel, aki 1964-ben született Veszprémben. Kisgyermekkorát Márkón töltötte, majd a megyeszékhelyre költöztek. Felső tagozatban Vágfalvi Ottó festőművész szakkörébe járt, nyolcadikban pedig szinte nem is volt kérdéses, hogyan tovább.

- A szüleim nem akartak lebeszélni a képzőművészeti pályájáról, látták, hogy ehhez van a legnagyobb tehetségem. Bár versenyszerűen futottam felsősként, de az általános iskola végén már a képzőművészet mellett döntöttem. Fel is vettek a budapesti Kisképzőbe, vagyis a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába – meséli.

Tizennégy évesen Budapestre került, de nem érezte magát elveszve, a kollégiumban könnyen megtalálta a hangot a többiekkel. A Kisképzőből egyenes út vezetett a Nagyképzőre, akkori nevén Képzőművészeti Főiskolára.

Bár a nyolcvanas évek a képzőművészeti új hullám időszaka, a főiskolán inkább a klasszikus szerzőkhöz fordultak, és tőlük merítették példáikat.

- Inkább a hagyományokat követem, mintsem formabontó lennék: ez igaz a művészet- és az életfelfogásomra is – hangsúlyozza.

A legerőteljesebb hatást Van Gogh gyakorolta rá. Bár egy időben a figurák és az emberek ábrázolásában erőteljesebben megjelent az absztrakció, de végül táj-, növény- és emberábrázolásában is megmaradt a természetelvűségnél.

Az iskolákat kiváló eredménnyel végezte el: a Kis- és a Nagyképzőben is megkapta a végzős évfolyam szakmai díját (Domanovszky- és Herman Lipót-díj). A főiskola vége és az azt követő évek ugyanakkor mégis az elbizonytalanodás időszakát jelentették, a kétségbeesettség drámai és expresszív képeket eredményezett. A mások mellett Kandinszkij és Matisse hatásait is magukon hordozó festmények ma is megállják a helyüket szerinte, de ezt az időszakot leszámítva mindig is harmonikusabb festményeket készített: az alkotás témája és stílusa szorosan összefügg az ember lelkivilágával, magyarázza.

Abbahagyta a festést

A kilencvenes évek elején átmenetileg abba is hagyta a festést, mint mondja, nem találta értelmét a művészetnek. Ez az időszak végül másfél évig tartott, amiből egy franciaországi művésztelepen töltött idő rántotta ki, itt találkozott a kezek motívumával is, amely közel tíz évig meghatározta a művészetét.

Az észak-franciaországi Saint-Michel kolostorának freskóin található kezek inspirálták és vezették vissza az alkotáshoz. Az új korszak nemcsak témaválasztásban és stílusban hozott újat: a képeit addig jellemző erőteljes színhasználatnak hátat fordított, és szinte csak kezeket ábrázolt, valamint a festmények mellett különleges, mozgatható és világító objekteket is alkotott. – Ez lényegében az egyetlen alkalom, amikor a pályám során kiléptem a hagyományos művészetből – mondja erről.

A főiskola befejezése után elvégezte a mesterképzőt, közel harminc éve tanít. Előbb általános iskolában dolgozott, s immár húsz éve a Budai Rajziskolában tanít rajzolást, festést és ábrázoló geometriát: az intézmény voltaképp a művészeti egyetemekre készíti fel a tanulókat. Mint mondja, hamar rájött, hogy könnyen megy neki az informá-cióátadás, sőt, olyan is előfordul, hogy alkotói elképzeléseit valósítja meg tanárként.

Az alkotás és a tanítás mellett a tudományos kutatás – a térábrázolási rendszerek vizsgálata – tölti ki napjait. A tudományos munka révén tudatosabb alkotó vált belőle, ami felszabadítóan hatott az alkotási folyamatra is.

A Kisképző óta a fővárosban élt, tíz éve azonban Káptalanfüreden vásárolt házat.

- Egyre nehezebben viseltem a Budapesten tapasztalható személytelen nyüzsgést, miközben itt megtaláltam azt a csendet és békét, ami az al-kotómunkához is ideálisabb – mondja erről. A Káptalanfüredre költözés fordulópontot jelentett a pályáján is, az-óta máshogy látja a színeket: a szürke, fehér és fekete után visszatért a színes képekhez, legtöbbször növényeket ábrázol, de nem a táj és a pillanat, hanem a természeti szerkezetek és rendszerek foglalkoztatják. Látogatásunk napjaiban egy kökényeket ábrázoló képen dolgozott.

- A kökény és a csipkebogyó a kedvenc motívumom az utóbbi időben. Mindegyik növényfajtának megvan a saját rendszere, ezt hosszabb megfigyelés után rögzítem váz- latokon, és csak utána kezdek hozzá a festéshez – enged bepillantást az alkotói folyamatba.

Kelemen Marcel családja őrvidéki székely származású, és az utóbbi években ennek hatására elkezdte érdekelni az őstörténet, az, hogy honnan jövünk. A Szent Koronáról előadásokat is tart. Ennek a kutatása felkeltette az érdeklődését a magyar népművészet ősi jelrendszerei, a szőttesek és hímzések mintái iránt: a térmélység helyett a két dimenzió pozitív-negatív tereinek egymást kiegészítő síkszerűsége, és az ábrázolásokban szerepet kapó időbeliség foglalkoztatja.

A Fonó Budai Zeneházban a kilencvenes években készített falfestményét ennek szellemében egészítette ki, és úgy látja, csak idő kérdése, hogy táblaképein is feltűnjenek ezek a hatások.

Fontosnak és megtisztelőnek tartja a díjakat

A közép- és főiskolai díjak után pályája legelején, 1987-ben nívódíjat kapott a Veszprémi Őszi Tárlaton, később a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton és a Veszprémi Tavaszi Tárlaton is elismeréseket kapott. Fontosnak és megtisztelőnek tartja a díjakat, de még ennél is meghatározóbb számára, hogy milyen érzeteket kelt, milyen értékeket adhat át az alkotásaival.

2013-ban Veszeli Lajos kérte fel a Balaton Tárlat rendezésére, az utóbbi két alkalommal már Kelemen Marcel volt az Országos Képzőművészeti Biennálé kurátora. Ki-emelte, mindig törekszik arra, hogy a díjazott alkotók mellett minél több fiatal szerepeljen a tárlaton, és tervei között szerepel, hogy a kevésbé hagyományos képzőművészeti ágak – például mediális művészet – is megmutatkozhasson a biennálén.

- Hosszú évek után döbbentem rá arra, hogy a művészettel is tanítani akarok. A munkáimat a szeretet vezérli. Az a célom, hogy aki megnézi a festményemet, szeresse azt a képet, és ezzel a lelkülettel forduljon azután mások felé: azzal a szeretettel, ahogy én az alkotáshoz – mondja Kelemen Marcel.