Veszprémfajsz

2017.06.03. 08:36

Zarándokúttal és tortákkal ünnepelték a 260 éves Veszprémfajsz születésnapját

Összetartozunk itt, ebben a kis faluban, és mint egy nagycsalád élünk. Itt mindenki, mindenkiről mindent tud. Nagy szeretettel segíti a másikat és nem szól bele annak életébe – mondta Hámán Teréz

Molnár Sándor

Gyerekeket, szülőket és nagyszülőket is hívtak június 2-án, pénteken Veszprémfajsz 260. születésnapjának megünneplésére. Az évforduló alkalmából négy lelkes, rendszeresen sétáló hölgy - a gyalogló nyugdíjasok - szervezésében végigjárták a települést védő kilenc keresztet, kifejezve ezzel elismerésüket, hálájukat és tiszteletüket a falut alapító elődeiknek.

Hámán Teréz, a program egyik szervezője elmondta, hogy ezen a napon, 260 évvel ezelőtt kötöttek szerződést a falu őslakói, akiket a környéken lakó földesúr asszonya, Zalabéri Horváth Terézia csábított ide, ebbe a kis faluba. 1757 június 2.-án írták alá az együttműködési szerződést 24 sváb családdal.

A zarándokúttal céljuk volt az is, hogy a gyönyörű tájon, önmagukat ünnepeljék, és hogy örüljenek annak, hogy most itt és így élnek. Azzal az ősiséggel, önérzetességgel, egymásnak a védelmével és megbecsülésével.

– Összetartozunk itt, ebben a kis faluban, és mint egy nagycsalád élünk. Itt mindenki, mindenkiről mindent tud. Nagy szeretettel segíti a másikat és nem szól bele annak életébe – hangsúlyozta Hámán Teréz.

A keresztút után a kultúrházban folytatódott az egyszerű és nagyszerű Fajsz múltjának, jelenének és jövőjének köszöntése. Az ünneplők jó hangulatú, batyus, tortás, születésnapi „ fogadást” tartottak a jelen tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!