Veszprém

2015.04.30. 15:22

Veszprémi közgyűlés: hosszas vita után fogadták el a gazdasági programot

Átláthatósági biztos ellenőrzi a jövőben, hogy a közérdekű adatokat az önkormányzat szabályai szerint hozzák-e nyilvánosságra a város honlapján. Egyebek mellett erről is döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.

Marton Attila

A testület egyhangúlag elfogadta Ipsits Csaba veszprémi rendőrkapitány a város 2014-es  közbiztonsági helyzetéről készített beszámolóját. Tavaly valamivel több, mint 1400 bűncselekményt regisztráltak, ez mintegy hat százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A rendőrkapitányság egy emberölési kísérlet, nyolc rablás, 46 garázdaság és 101 lakásbetörés miatt indított nyomozást tavaly Veszprémben. A kapitány elmondta, céljuk a közterületi jelenlét növelése, a közbiztonság szinten tartása, a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása.

A közgyűlés döntése értelmében megszüntetik a Vas Gereben utca 7. szám alatti, rossz állapotú épület helyi védettségét. Ezzel elhárult az akadálya annak, hogy lebontsák a házat, és új épüljön a helyén. A tervek szerint a megépítendő földszintes épületben orvosi rendelő kap helyet.

Hosszas vita után fogadta el a testület a 2015-2020 közötti időszak fejlesztéseinek stratégiai kereteit lefektető gazdasági programját.

Pályázatot nyújt be az önkormányzat a nyári szociális gyermekétkeztetésre, várhatóan négyszáz diák étkezését tudják biztosítani a szünidőben.

Módosították a közterületetek használatáról szóló rendeletet, így egy év helyett akár öt évre is megkaphatja egy vendéglátó-egység a közterület-használati engedélyt, ha a feltételeknek eleget tesz, például az üzlet homlokzatával megegyező területen legalább évi 180 napot nyitva tart.

Elfogadták a Demokraták Veszprémért frakciónak a közérdekű helyi adatok nyilvánosságáról szóló szabályozását, így a költségvetés, a testületi és bizottsági ülések dokumentumai, valamint az önkormányzat, illetve intézményei, cégei által kötött szerződések, és ezek elektronikusan kereshető összefoglaló listája, továbbá a közbeszerzési felhívások, az eredményhirdetést követően az ajánlatok és értékelések is elérhetők lesznek az önkormányzat honlapján. Annak ellenőrzésére, hogy a szabályoknak megfelel-e az önkormányzat, létrehozták az átláthatósági biztosi tisztséget, amelyre a ciklus végéig Gertsmár Ferencet (LMP) választották meg.

A testület a KLIK veszprémi tankerületének kérésére véleményezte a Bárczi Gusztáv és a Botev iskolák maximális létszámának emelését, és egyetért azokkal. Utóbbi esetében ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 672 fős maximális létszám 729-re nőhet a szeptemberben kezdődő tanévtől.

A közgyűlés döntése értelmében az államtól a városhoz kerül a Házgyári út 1. szám alatti épület 9. és 10. emelete. Az önkormányzat döntött arról is, hogy a társasházak energiahatékonyságának növelésére kiírt Otthon Melege Programban pályázó lakóközösségeknek az energetikai tanúsítással igazolt minden megtakarított szén-dioxid kg/évre 350 forint, de legfeljebb 25 százalékos mértékű támogatást nyújt.

A testület elfogadta a hajléktalan-ellátást biztosító Befogadás Háza és a pszichiátriai betegek nappali ellátását végző Horgony alapítvány tavalyi évre szóló beszámolóit, valamint zárt ülésen döntött az idei Gizella-, Pro Civitate- és Ranolder-díjak adományozásáról. Az önkormányzat jubileumi záradékkal erősítette meg a Bottroppal és Passauval korábban megkötött testvérvárosi szerződéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!