Veszprém

2015.08.31. 11:14

Új arcok a veszprémi Petőfi Színházban

Veszprém – Tegnap délelőtt 30. alkalommal gyűltek össze évadnyitó társulati ülésre a veszprémi Petőfi Színház művészei és dolgozói. Hegyeshalmi László igazgató köszöntötte a megjelenteket és a sajtó keresztül a megye színházszerető közönségét.

Napló-információ

Erról 25 éve számolt be a Napló. Elsőként a társulat új tagjait mutatta be. Bartal Zsuzsa, Esztergályos Cecília, Andorai Péter, Dörner György, Rajhona Ádám, Rácz Géza és Trokán Péter színművészek mellett ebben az évadban kezdi meg munkáját a veszprémi színházban Szurdi Miklós rendező, Bőhm György dramaturg, Nagy Árpád zenei vezető, Sörény Zsuzsa színházi titkár, és tízéves távollét után visszatért a társulathoz Zétényi Péter művészeti titkár. 

A megújulás, az új művészeti program jegyében színházi gyakorlatra Veszprémbe szerződött Kapás Dezső főrendező utolsó éves, színművészeti főiskolás évfolyama is, összesen kilenc fiatal. Osztályfőnökük némi tanáros iróniával így jellemezte őket: Vannak köztük „szörnyetegek”, nem is kevesen, de az biztos, hogy egytől egyig tehetségesek.

Hegyeshalmi László igazgató köszöntötte a megjelenteket
Fotó: archív


Kapás Dezső az évad terveit és saját főrendezői elképzeléseit ismertetve hangsúlyozta, hogy a változások új helyzetet, új szakaszt jelentenek a színház életében. 

Hegyeshalmi László így köszönt el a kollégáktól: Ma, amikor szinte minden fórumon a színjátszás válságáról esik szó, meg kell mutatnunk, hogy nincs igazuk a lélekharang-kongatóknak. Sok munkát vállaltunk, nem lesz időnk a válságon töprengeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!