Veszprém

2016.05.04. 18:40

Szép magyar könyv - A látogatók is szavazhatnak a kötetekre

Veszprém - A tavaly megjelent legszebb magyar könyveket láthatják az érdeklődők az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban.

Balla Emőke

A Szép Magyar Könyv verseny a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által évről évre meghirdetett megmérettetése a hazai, illetve a határon túli magyar nyomdákban kiállított könyveket terjesztő kiadók számára. Az Ünnepi Könyvhéten díjazzák a szakma ki-emelkedő alkotásait. A közönségdíjat Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ látogatóinak összesített szavazatai alapján ítélik oda. Veszprém az egyetlen vidéki helyszín, ahol a zsűri által kiválogatott könyveket bemutatják. Az Agórába hat kategóriában érkeztek a könyvek: gyermekkönyvek, ismeretterjesztő kiadványok, tudományos, szakmai és felsőoktatási könyvek, szépirodalmi és ifjúsági könyvek, művészeti könyvek és albumok, valamint bibliofil és speciális kiadványok.

Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros nyitotta meg a kiállítást

A kiállítást megnyitó Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese úgy fogalmazott: a nyomtatott könyv digitálishoz való többlete, hogy testközeli, több érzékszervünkre (látás, tapintás, szaglás) hat, személyhez köthető, a szerző beleírhat. A könyv generációkon átívelő, családok őrzik azt. Sokféle szempont teszi széppé a nyomtatott könyvet: a tartalom és forma egysége, a strukturáltság, a papír minősége, a borító kinézete, a könyv mérete, a betű fajtája, az illusztrációk.

Címkék#könyvhét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!