Veszprém

2016.05.25. 19:10

Otthon élnek benne - Az Új Nemzedék Központ vonzza a fiatalokat

Veszprém - A város akkor működik jól, ha minden generáció otthon érzi magát, mondta Porga Gyula az Új Nemzedék veszprémi közösségi terének szerdai átadóján.

Balla Emőke

A polgármester szólt arról, hogy 2016 a fiatalok éve Veszprémben, több programmal, rendezvénnyel próbálják a fiatalokat megszólítani. A közösségi tér a találkozások helye; a találkozások által jobban megismerjük, megértjük egymást. Bízik benne, hogy a közösségi tér híre elterjed, és bevonzza a fiatalokat.

Az Új Nemzedék közösségi tér működése egy projekt keretében valósul meg, melynek célja a fiatalok társadalmi aktivitásának növelése, nyitott, elfogadó szemléletmódjának megerősítése, valamint a korosztály segítése a helyi ifjúsági munka és az önkéntes tevékenységek támogatásával és módszertani fejlesztésével. Az Új Nemzedék Központ új helyszínen, a korábbi, Virág Benedek utcai irodától pár méterre folytatja munkáját.

Pontyos Tamás, az Új Nemzedék Központ projektvezetője úgy fogalmazott: nem Veszprémnek és a megyének van szüksége az Új Nemzedékre, hanem az Új Nemzedéknek a városra, a megyére. Az új helyszínen fiatalok, szakemberek és a családok találkozhatnak egymással, valamint tanulhatnak egymástól, egymásról. A közösségi tér egy öt évre szóló, ötmilliárd forintos projekt része, amely nem csupán Veszprémben jelenik meg, de olyan fesztiválokon is, mint például a Művészetek völgye. Az Új Nemzedék Központ szándéka, hogy 2020 után is megmarad a közösségi tér infrastruktúrája, tudásbázisa.

Mezei Orsolya, a közösségi tér vezetője elmondta, a fiatalokat vetélkedők, kézműves foglalkozások, alkotótáborok, tréningek, önismereti programok, sportfoglalkozások, koncertek, művészeti programok és klubok várják.

A megnyitón tehetséges veszprémi fiatalok, Hajdu Laura jelmezkészítő, Gyovai Ferenc grafikus munkáiból, valamint Nagy Balázs koncertplakátjaiból nyílt kiállítás. A műhelymunkában csoportokban dolgoztak a fiatalok: a közösségi tér munkatársai az ő elképzeléseikre és igényeikre voltak kíváncsiak, hogy azokhoz igazítva alakíthassák majd a közösségi hely működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!