Veszprém

2016.04.30. 16:21

Összetart a tánc - A Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Kis-Bakony Táncegyüttes közös műsora

Veszprém - Összetart a tánc címmel öt korosztály két előadáson mutatkozik be az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban.

Balla Emőke

A Veszprém-Bakony Táncegyüttes felnőtt csoportja, a Kis-Bakony Táncegyüttes alsó tagozatos, felső tagozatos és ifjúsági csoportja lép fel a szombati gálaműsorban, a délutáni előadáson a legapróbbak, az ovisok is előadták kis táncukat. Az együttes minden évben bemutatja műsorát, korábban a Gizella napok rendezvénysorozatába illeszkedve, idén viszont az április 29-i Tánc világnapjához is kapcsolódva, melynek célja a tánc népszerűsítése.

A Veszprém-Bakony Táncegyüttes két nagy múltú, több évtizede fennálló csoportból (a Veszprém Táncegyüttesből és a Bakony Táncegyüttesből) négy éve alakult, a két kiváló csapat olvadt eggyé, Kovács Norbert Cimbi művészeti vezetésével, irányításával. A harmincöt tagú felnőtt csoportot ma Vetzl Áron és Szerencsi Noémi vezetik, négy év alatt több mint 300 fellépésük volt Magyarországon és határon túl. Az együttes eljutott Franciaországba, Kárpátaljára, Felvidékre, Erdélyben háromszor járt. Szakmailag is megmérettette magát, hazai fesztiválokon több díjat nyert. A Kis-Bakony Táncegyüttes tavaly kapott Gizella-díjat, az együttes vezetői, Varga István és Vargáné Földházi Ildikó a legkisebbekkel is igyekszik megszerettetni a néptáncot, megismertetni a népi kultúrát, hagyományokat.

A szombati műsorban közösen léptek fel az együttesek. A délutáni előadást az ovisok nyitották, Gyertek haza című játékos, táncos összeállításuk a közönség körében nagy sikert aratott. A Kis-Bakony Táncegyüttes somogyi, szilágysági és kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg a nézőket, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes magyarbődi, bonchidai, marossárpataki és rábaközi táncokat adott elő. A felnőtt együttes egy táncszínházi produkciót is bemutatott, Cigánykerék címmel.

Az előadásokon látható táncok koreográfiáit az együttesek vezetői, valamint Appelshoffer János és Rémi Tünde, Kupec Mihály és Kupec Marian, Lakatos Ferenc András, valamint Kovács Norbert és Gaschler Beáta készítették. A talpalávalóról a Dűvő zenekar és barátai gondoskodtak.

Az esti műsor után táncházat szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!