Veszprém

2015.09.27. 12:36

Nevelőszülők által gondozott gyerekeket látott vendégül a Veszprémi Állatkert

Veszprém - Szeretnénk egy élményekben gazdag nappal kedveskedni a nevelőszülőknek és az általuk gondozott gyermekeknek. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a nevelőszülői hálózatra, az ott végzett önzetlen, ám igen embert próbáló hivatásra – fogalmazott Török László, a Veszprémi Állatkert ügyvezető igazgatója vasárnap.

Szám Dorottya

Immár hatodik éve látta vendégül a Veszprémi Állatkert a megyei nevelőszülői hálózatban tevékenykedő családokat és az általuk gondozott gyerekeket és fiatal felnőtteket. A hagyományoknak megfelelően a szeptemberi vasárnapon állatkerti sétára hívták a családokat.

Fotó: Balogh Ákos

- Szeretnénk egy meglepetéssel kedveskedni mind a nevelőszülőknek, mind a gyermekeknek. Emellett fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a nevelőszülőkre, akik egy igen fontos feladatot végeznek. Évről évre többen vesznek részt a rendezvényen, az idén 270-en regisztráltak és a rossz idő ellenére a legtöbben el is jöttek. A vendégek előtt ilyenkor az állatkert teljes palettája feltárul. Tavaly az elefántok voltak a nagy sztárok, hiszen nem sokkal a gyerekek érkezése előtt kerültek az állatkertbe. Idén a fókák és a pingvinek medencéi lesznek azok az újdonságok, amelyeket láthatnak – nyilatkozta lapunknak Török László, majd hozzátette, hogy az állatkert megkülönböztetett figyelmet fordít a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra, egyebek mellett a sérült és a speciális igényű emberekre.

- Erről tanúskodnak az akadálymentesített épületek és mellékhelyiségek. A Veszprémi Állatkert Magyarországon elsőként fogadott látássérülteket, akik a vakvezető kutyájukkal is beléphettek, és előre egyeztetett időpontban egy tapintható, érezhető állatkertet ismerhettek meg. A minden évben megrendezett Dream Night eseményen pedig a sérülteket látjuk vendégül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!