Mintha a mama feküdne ott - Árulkodó fiókok, figyelmes, megértő segítők és hálás betegek

Nincs ebben semmi különös, ül le mellém Márti. A kilencvenes évek közepétől éltem együtt anyukámmal, aki sajnos már tíz éve meghalt. Hat-hét éven keresztül rendszeres kórházi segítségre szorult. Ilyenkor naponta háromszor jártam fel hozzá az ötödik emeletre, és láttam, mit tett érte Rednik doktor úr és Németh Ilona doktornő, továbbá a nővérek egytől egyig. Valami fantasztikus volt. Már nyugdíjasként, három éve olvastam egy hirdetést, amiben a megyei kórház önkénteseket keresett. Így természetes, hogy megtalált ez a feladat, hiszen évekig beleláttam a küzdelembe, amihez segítséget kerestek.

Márti elment a felkészítő tanfolyamra, és munkába állt az ötödik emeleten, ahol súlyos betegeket ápolnak, de az állapotuk nem viszszafordíthatatlan.

M. Olma Márta: Megpróbálok kapcsolatot teremteni, a keresztnevükön szólítom a betegeket, akiket igyekszem megreggeliztetni, megebédeltetni. Képünkön Plank Beáta (jobbra) szociális munkással. Fotó: Balogh Ákos

- Úgy tekintek rájuk, mintha a mama feküdne ott. Megpróbálok kapcsolatot teremteni, a keresztnevükön szólítom a betegeket, akiket igyekszem megreggeliztetni, megebédeltetni. Sokszor csak annyi hiányzik, hogy valaki a lelkükre beszéljen. A nővérek hajnalban a munka nehezét elvégzik, én azt vállalom, hogy rábeszélem őket az étkezésre. Van úgy, hogy két embert is meg tudok etetni, itatni. Utána végigmegyek az összes szobán, felveszem a rendelést. Van, akinek a telefonját kell feltölteni, más fogkrémet, újságot szeretne, esetleg egy kávét. Örülnek nekem a büfében, amikor egyenként fizetem a tételeket, de hát mindenkinek vissza is kell adnom. Ennyi idő alatt megismertem egy bizonyos bolt árukészletét is, miközben fehérneműt, törölközőt szereztem be, kiderült, hol kapható elfogadható áron jó minőségű pamutholmi.

Finom teát tesz elém, saját készítésű süteményeket, amiket a család mellett a pácienseinek is rendszeresen megsüt. Azt mondja, kihúzza a fiókot, és megmondja, ki a beteg és mennyire tudnak rá odafigyelni a hozzátartozói.

- Bármilyen akciót hirdetnek egy emelt díjas telefonszámon, soha nem hívom fel, de akár a saját pénzemen is megveszem, ha valakinek nagyon hiányzik valami. Nem esik le a brillgyűrű az ujjamról, nagyon szívesen végzem ezt a munkát, valósággal feltölt. Hetente egyszer megyek, ennyi időt a család, öt unoka mellett is nyugodtan ki tudok szakítani.

Nálunk lassan terjed az önkéntesség, de a világ boldogabbik felén régóta természetes segíteni másokon, mert könnyű belátni, mennyivel jobb helyzetben van az, aki még tud adni, nem pedig maga szorul támogatásra. Sorjáznak a történetek. Például, amikor két éve Floridában volt rokonlátogatáson, vendéglátói elvitték Sarasota legnagyobb múzeumába, az európai mintára létrehozott Ringling Múzeum komplexumba (gazdag képzőművészeti gyűjtemény, botanikus és rózsakert, velencei stílusban épített kastély). Még amerikai vendéglátói sem tudták, hogy a létesítmény fenntartását hatszáz önkéntes biztosítja, ott ez annyira természetes. A kórházi történetekből is kifogyhatatlan. Fel-idézték már a betegekkel a
régi Anna-bálok hangulatát, hallgatta nagy horgászsikereket, a történeteket az unokákról. Mindig találtak közös témát. Egy-egy jóízű beszél- getés után olykor a betegek napokig megették a reggelit. Kórházi ágy mellett ez óriási siker.

Nagyon elesett állapotban volt az az ágyhoz kötött ötvenes-hatvanas, borostás úriember, akibe szintén alig lehetett belediktálni az ételt. Egy-két hónap elteltével, amikor Márti a Népligetnél várakozott, jött valaki vele szembe:

- Azonnal megismertem, meggyógyult, jól nézett ki. Ő csak nézett rám, ismerős voltam neki, de nem tudott hova tenni, én pedig mosolyogtam, és örültem. Megint győztünk.