Veszprém

2015.06.02. 11:40

Letette az esküt az új miniszterelnök

Negyvenhárom év után ismét koalíciós kormánya van Magyarországnak, a parlament elfogadta a beterjesztett programot – huszonöt évvel ezelőtt ezek a hírek köszöntötték a Napló olvasóit.

Balassa Gergő

A parlament szerda délelőtti ülésén már kereszttűz alá vették a kedden beterjesztett programot a szabad demokraták, a fiatal demokraták és a szocialisták. Tekintettel a felszólalások várható sokaságára, a Tisztelt Ház öt percben szabta meg a hozzászólások időtartamát, aminek az elnöklő Vörös Vince szigorúan érvényt is szerzett.A legélesebb kritikát – a keddi naphoz hasonlóan – a Fidesz képviselői mondták a leendő kormány elképzeléseiről, amit ismételten csak fogalmazványként emlegettek, s mint ilyet, nem tudják kormányprogramként elfogadni. Véleményüket láthatóan sokan nem osztották, s az egyik fiatal demokratának még a kitapsolást is el kellett viselnie. A kormánypártiak és a fideszesek vitája egyébként a személyeskedést sem nélkülözte. Dénes János, az MDF képviselője arra szólította fel a fiatal demokraták parlamenti csoportját, hogy az határolja el magát egyes tagjainak attól a „hökkentsd meg a burzsoát” stílusától, ami a '40-es évek végén fogalmazódott meg a Magyar Dolgozók Pártjának Szikra-fellegvárában.

Az SZDSZ képviselői ma már kevésbé voltak lojálisak az Antall József által előterjesztett, a nemzet megújhodását célzó programmal. Utalva annak a földtulajdonnal foglalkozó részére, a szabad demokrata Wekler Ferenc úgy vélekedett: a visszatérés az 1947-es földtulajdoni állapotokhoz nem nemzet megújhodásának programját jelenti, hanem egy széles réteg kitaszítását a nemzetből. A Magyar Szocialista Párt képviselői közül többen a program ellentmondásaira hívták fel a figyelmet a gazdasági kérdésekkel kapcsolatban.

A délutáni vitában a kisgazdáknak is meg kellett érniük, hogy egyik képviselőjüket kitapsolják a honatyák. Szűrös Mátyás, a soros elnök pedig a vita mederben tartása érdekében kénytelen volt megkérni a képviselőket, hogy tartózkodjanak a személyeskedéstől. [ ]Negyvenhárom év után ismét koalíciós kormánya lett Magyarországnak: szerdán este nyolc óra előtt az Országgyűlés 218 igen vokssal, 126 ellenében bizalmat szavazott Antall Józsefnek és kabinetjének, a parlament elfogadta a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!