Veszprém

2016.05.29. 11:07

Körmenettel ünnepelték az Úrnapját

Veszprém – Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön, de számos országban - így nálunk is - az utána következő vasárnap tartják.

Németh F. Bernadett

Középkori eredetű ünnep, amely a nyugati eucharisztikus tisztelet gyümölcse. Úrnapját IV.Orbán pápa rendelte el 1264-ben, majd XXII.János pápa 1317-ben tette kötelezővé az egész katolikus egyház számára.

A szentírási szakaszok ilyenkor az élet kenyeréről, a szövetség áldozatáról és az emberi élet nélkülözhetetlen táplálékáról szólnak. A XIII. századtól szokás ezen a napon a szentmise ünneplését körmenettel kiegészíteni.

A szentmise után, a liturgiában konszekrált szentostyát kiviszik a templomból, hogy a keresztény közösség a hitnek és a legszentebb Eucharisztia iránti tiszteletnek nyilvános tanúságát adja.

Veszprémben, a Szent Mihály székesegyházból Nagy Károly, a bazilika apátkanonok plébánosa vitte ki baldachin alatt az Oltáriszentséget és vezette az ünnepi körmenetet virághintő lányoktól kísérve. A szokásoknak megfelelően négy oltár előtt hallgatták az evangéliumot a hívők: a plébániaépületnél, a Szaléziánumnál, az érseki palotánál és Szentháromság szobor előtt.

A körmenet hagyományosan az Oltáriszentséget köszöntő énekkel indul. Az első oltárnál Krisztus jelenlétét valljuk meg az Eucharisztiában. A második állomás tanúságot tesz arról, hogy a mise áldozat, ahol jelenvalóvá lesz Urunk örökérvényű, egyetlen áldozata. A harmadik felhívja figyelmünket az örök élet kenyerére, amely lelkünk tápláléka. A negyediknél elmélkedhetünk arról, hogy az Eucharisztia életünk vigasztalása. A liturgia ünneplésére válaszunk a hálaadás éneke, a Te Deum lehet. Köszönet, hála az elnyert ajándékokért, amelyekre jobban és megújult lélekkel oda kell figyelni.

Vasárnap reggel a bazilikában a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola harangegyüttesének játéka tette még ünnepibbé a diákmisét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!