Veszprém

2015.09.24. 14:24

Katolikus pedagógusokat ünnepeltek, átadták a Szent Gellért díjakat

Veszprém – Átadták a Szent Gellért-díjakat a katolikus iskolák pedagógusainak.

Balla Emőke

Szent Gellért a katolikus iskolák védőszentje, emléknapján adják át a Szent Gellért-díjakat. A Veszprémi Főegyházmegyében hagyomány, hogy nyilvánosan mondanak köszönetet azért a munkáért, amit a pedagógusok végeznek. Az ünnepség a bazilikában misével kezdődik, amit Márfi Gyula érsek celebrál, majd az Érseki palotában köszöntővel folytatódik. Mail József gazdasági helynök az intézmények elmúlt évéről szóló beszámolójában megemlítette, szeptemberben 219 óvodás, 2121 általános iskolás, 429 középiskolás, illetve felnőtt képzésben résztvevő, 76 kollégista kezdte meg a tanévet, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán 163 diák. Az elmúlt évihez képest tíz százalékos csökkenés nemcsak a katolikus közoktatásra jellemző, ez országos tendencia.

Több intézmény sikeresen pályázott napelemes rendszerek kiépítésére, a napenergia felhasználásával az áramfogyasztás jelentős részét váltották ki. A Padányi iskolának megújult mind a három főkapuja, a kapuhomlokzatok a Ranolder téren és a Virág Benedek utcában, három tantermet teljesen felújítottak. Az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában tavaly októberben adták át az iskola kibővített és felújított alsó tagozatos épületét, idén nyáron kezdődött a főépület átépítése, 250 millió forintos beruházás keretében. Erre a munkára folyamatosan növekvő gyereklétszám miatt volt szükség, az intézmény 2012-as alapítása óta közel 25 százalékkal nőtt a tanulók létszáma. A tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola sikeresen pályázott energetikai korszerűsítésre.


Képünkön Bakos Frigyes, az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola lelki igazgatója veszi át a díjat Márfi Gyula érsektől

A tájékoztató után adták át a Szent Gellért-díjat, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapított azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató munkáért adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését.

Az ajkai katolikus iskolások műsora a csütörtöki díjátadó előtt
Fotó: Pálfalviné Ősze Judit

Idén a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Albert József, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, Bakos Frigyes atya, az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola lelkiigazgatója, Eszes Zoltán, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola diakónus hitoktatója, Némedi Lajosné, a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola matematika-fizika-informatika szakos tanára, Schumacherné Hoffmann Margit, a Padányi iskola tanítónője, Horváth Julianna, a Padányi iskola gazdasági ügyintézője, Benyó Györgyné, a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola tanítója, Bányai Barbara, a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanára, Bába Ferencné, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola titkárnője, Horváth Marietta tapolcai hitoktató és Horváth Edina veszprémi hitoktató. A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát kapta Rieder András, az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola igazgatója, Pintér Tamás Pius atya, a Padányi iskola tótvázsonyi tagiskolája lelkiigazgatója, Birkás Ilona, a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanítónője, Mórocz Katalin, a pápai iskola földrajz-testnevelés szakos tanára, Szabó Gáborné, a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda óvodapedagógusa, Rohály János, a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola igazgatója, Gyönge Jenőné, a tapolcai iskola technikai dolgozója, Cseh Istvánné, a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tanítónője, Renczesné Berényi Zsuzsanna, a keszthelyi iskola történelem, hon- és népismeret német szakos tanára, Keresztény Eszter Stefánia, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola tanára, Zsilinszky Cecília, a Padányi iskola hitoktatója, ének-zene szakos tanára, énekkar vezetője, Andorka Gáborné, a Padányi iskola tanítója, munkaközösség vezetője, Nagy Andrea, a Szilágyi iskola angol szakos tanára, valamint Takácsné Krámli Beáta, a Szilágyi iskola gazdasági ügyintézője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!