Veszprém

2016.05.15. 08:55

Gondolatok a természet és a szeretet jegyében - Csonka Ibolya 120. kiállítása

Veszprém - A Református Egyházmegyei Gyülekezet nagytermében pünkösd hétvégéjén nyílt meg Csonka Ibolya képzőművész legújabb kiállítása.

Jákói Bernadett

Az ikonfestészetéről, a tűzzománc alkotásiról, olajképeiről jól ismert művésznő, ezúttal a természet jegyében ajándékozta meg gondolatait, érzelmeit a belső harmóniát közvetítő csendéletein keresztül.

Fotó: Balogh Ákos

Csonka Ibolya művészete nem ismeretlen városunkban, a nagyvilágban, sőt a református gyülekezetben sem.  A szeretetét átható alkotásaival, a gondosan megkomponált műalkotásaival – jelen tárlaton a természet, a virágok üzenetét közvetítve - sokadszor ajándékozza meg a közönséget – hangzott el Niederhoffer Zoltán református lelkész üdvözlő szavaiból.

Fotó: Balogh Ákos

Pál apostol levelével köszöntő Rédey Ákos református presbiter nyitotta meg a kiállítást, majd Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója méltatta a művésznő munkásságát, a közösséghez kötődését. Megtudtuk, hogy 1949-ben édesapja festette ki a templomot, aranyozta be a szószéket, amelyet 2012-ben lánya, Ibolya újított fel. Óvodapedagógusként évtizedeken át az Egyetemi óvodában nevelte a szépség szeretetére a gyermekeket, ők felnőve mára tovább tisztelik alkotói tevékenységét.

A kiállítást dr. Márfi Gyula érsek is megtekintette
Fotó: Jákói Bernadett

Csonka Ibolya kiállításán a csendéletei bizonyítják, mennyire közel áll hozzá a természet, színvilágával is igyekezik a harmóniát megteremteni. A különös technikájának köszönhetően a képek 3D-ben jelennek meg, ami még emeli a művészi kifejezésmódját. Virágkompozícióit áthatja a teremtett világ dicsérete.

Fotó: Balogh Ákos

A kiállításmegnyitón a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Csengettyű Kórusa működött közre Albertné Balogh Márta vezényletével. A tárlat május 23-ig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!