Veszprém

2016.07.20. 20:10

Elvarázsolt közönség

Veszprém - Zenészekkel népesült be a megyeszékhely belvárosa, szombat éjszakáig negyvennél is több együttes lép fel.

Marton Attila

Az elmúlt évekhez hasonlóan a fesztiválon külföldi együttesek, hazai és külföldi utcazenészek, valamint környékbeli bandák muzsikálnak majd délutántól egészen kora hajnalig A belvárosban, az Óváros téren és a várban kilenc színpadról, valamint további két helyszínen szól a zene a program szerint.

A délután fellépő utcazenészek közül a zsűri és a közönség idén is megválasztja a legjobb fellépőket
Fotó: Nagy Lajos

Az Óváros téren és a Hangvilla melletti színpadon egy koncertet leszámítva külföldi együttesek lépnek fel. A kivételt Szűcs Gábor, Amerikában élő blueszenész (Little G. Weevil) jelentette szerdán, mellette cseh, brit, francia, belga, német, holland, lengyel, olasz és finn formáció is bemutatkozik. Utóbbi apropója, hogy Veszprém idén a finnugor népek kulturális fővárosa. Sőt, a legnagyobb várakozás talán épp a finn Steve n Seagulls fellépését övezi: a banda dobbal, bendzsóval, nagybőgővel, mandolinnal és harmonikával értelmezi újra a klasszikus rockslágereket.

A délutáni programban fellépő utcazenészek közül a szakmai zsűri és a közönség idén is megválasztja a legjobb fellépőket. Az egyaránt ötszázezer forinttal járó szakmai és közönségdíjért húsz formáció szállt harcba. Az utcazenészek között akad népzenét modern stílusokkal vegyítő formáció, amerikai blueszenész, popfeldolgozásokat játszó trió, hegedűssel kiegészülő alternatív rockegyüttes és szólógitáros is. A fesztivál teret ad a környékbeli zenekaroknak is, szerdán az M. C. S. Blues Band és a Funk Infection adott koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!