Veszprém

2016.02.10. 16:19

Egyedi látásmódok – Egyetemisták tárlata

Veszprém - A Pannon Egyetem Fényképészköre alkotóinak fotóiból nyílt csoportos kiállítás.

Marton Attila

A tárlaton tizenhárom fotós három-három képe látható, többféle témakörben. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, az öntevékeny hallgatói csoportok fontos szerepet játszanak a közösség összekovácsolásában, a fotósok munkáikkal az egyetem hírnevét is viszik. A képek kapcsán elmondta, a fotósok a téma kiválasztásával és a komponálással saját egyéniségükkel vesznek részt az alkotási folyamatban.Abonyi János intézetigazgató, egyetemi tanár megnyitójában kiemelte, fontos, hogy minden egyetemista próbára tegye a kreativitását. A fotók között láthatók minimalista tájképek, egyedi látásmódot tükröző alkotás, meditatív fotó és portrékép is.

A Keretben vagyunk című csoportos kiállításon Abonyi János, Bitó Marietta, Gulyás Gergely, Illy Eszter, Koszi Levente, Láng Blanka, Nagy László, Ruppert Tamás, Szalai Csaba, Tál Dominik, Troszt Patrik, Ugró Tamás és Vámosi Patrik felvételei láthatók. A tárlat március kilencedikéig tekinthető meg a Pannon Egyetem aulájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!