Egy veszprémi legenda véget ér - a 185 évre visszatekintő Kiskuti Csárda vendéglőként végleg bezárta kapuit

A Kiskuti Csárda korabeli épülete Veszprém szélén, a szép természeti adottságokkal megáldott Séd-völgyében található. A Séd patak partján elterülő kerthelyiség vadregényes varázsát a kertben álló évszázados fák rejtik. A csendes, hangulatos erdei környezet kitűnő lehetőséget adott kiszabadulni mindenkori polgároknak a rohanó város forgatagából. Az épület és kerthelyiség a tradicionális 19. századi csárda jellegét őrizte. Konyhájában a kezdetektől hagyományos magyar ételek készültek, amelyek híre nemcsak a történelmi Magyarország területéről  érkezett vándoroknak nyújtott felüdülést, megpihenést. A Kiskuti Csárda helytörténetileg fontos, mára közgyűjteménybe mentett vendégkönyve megőrízte az évtizedek látogatóinak keze nyomát, rajzok, versek, versidézetek hagyták meg az utókornak az idelátogató és mindig teltházas vendégkör elégedettségét, magyar közélet fontos szereplőit színészt, politikust, katonatiszteket, fogadott és látott vendégül több évtizeden keresztül.

Kiskuti csárda legelső ábrázolása

A XVIII. század utolsó harmadában, a polgárosodó Veszprém előkelőségének kedvelt szabadtéri szórakozást nyújtó szórakozóhelye legelső említése 1831-ből származó krónikák szerint még Zsidócsárdaként volt ismeretes. Első legismertebb tulajdonosa, aki az 1880-as években vásárolta meg az épület tulajdonjogát, az akkor az izraelita vallású Ney Lipót és felesége. 1894-től  Link József városi vendéglős által bérüzemelték. Az 1920-as években Bakonyi Andor tulajdonába kerül. A tulajdonosok többször ismét bérbe adták, és gazdát cserélt. 1907-ben eddig tisztázatlan és ismeretlen okok miatt leégett a tetőszerkezet és mulató teljesen a tűz martaléka lett. A Kiskuti csárda ekkor Iffsits János városi képviselő nejének és anyósának a tulajdona. 1895-ben új sétautat alakítanak ki a Kiskuti Csárda tájékán, ahol Benkő Sándor városi tanácsos vezeti a munkát. 1925-ben a zenét Árvay Józsi és zenekara szolgáltatja. Közvetlen autójárat is indult a városból a taxiállomásról a helyszín megközelítésére. Ekkor Braun Andor a Hungária Sörcsarnok mellett a Kiskuti bérlője is lett.

Kiskuti Csárda régi vendégkönyve számos idelátogató turista bejegyzését őrzi az 1930-as évektől (fotó: Jákói Bernadett)

1927-ben Hosoff János bérli az épületet és a hozzátartozó területet, de tulajdonosává csak 1950. június 12.-ével kelt szerződéssel vált. Az épületet 1952-ben államosítják, a tulajdonjog fennmaradt. Az itt élő Hosoff János alkalmazottként, a Vendéglátó ipari Vállalat dolgozója vezette tovább a csárdát. A halálát követően 1958-tól lánya, Simon Károlyné, Hosoff Ágnes vitte tovább a vendéglőt, ami már akkor is nagyon népszerű volt a veszprémiek körében. A Kiskuti kultusza mindörökké a veszprémieké marad, olyannyira, hogy nem lehet a nosztalgikus emlékeket kitörölni sem a régi, sem a jelenlegi, már idősödő veszprémi generáció emlékezetéből. Mert a városhoz tartozott, az a pár kilométer távolság sem riasztotta el az itt szórakozni kívánó vendégsereget. Szorosan összefonódott a veszprémiek életével. Egykori látogatói, itt megpihenő turistái, zarándokai, zenészei között mindig voltak olyanok is, akiket jeles visszatérő vendégként tartottak számon a környékbeliek. Sajnos csak múlt időben beszélhetünk a virágkorát élő, mára csak a régi veszprémiek emlékezetét szépítő időkről.

Civil szervezetek, egyletek, közösségek tartották itt összejöveteleiket, a legemlékezetesebb a Nyelvművelő klub, amelynek 1964.évi megalakulását emléktábla is őrzi az épület bejáratánál a falon.

2016-ban a csaknem 185 évre visszatekintő   épület örökre bezárta kapuit, egy veszprémi szimbólum, egy emblematikus legenda ért véget.