Veszprém

2015.09.02. 16:39

Az egyetemi tanévnyitón adták át a Volkra Ottó-díjat

Veszprém - Borián Tibor, a Padányi Katolikus Iskola nyugalmazott igazgatója vehette át a Volkra Ottó-díjat a Pannon Egyetem központi tanévnyitó ünnepségén.

Balla Emőke

A díjat a veszprémi közgyűlés a Pannon Egyetem Szenátusának kezdeményezésére adományozza. Az elismerés azt a személyt illeti, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a város és az egyetem kapcsolatának erősítésében és együttműködésében.

A Volkra Ottó-díjat Porga Gyula polgármester nyújtotta át Borián Tibornak, aki a veszprémi állami gimnáziumban érettségizett 1952-ben. Az iskola elvégzése után belépett a piarista rendbe. Az ötvenes évek végén rendi teológiai, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Először Kecskeméten, később 1998-ig a budapesti Piarista Gimnáziumban tanított, ahol igazgatóhelyettes, majd igazgató volt. A Padányi Katolikus Iskola igazgatói posztját 1998-tól nyugdíjazásáig töltötte be, ahol a mai napig az öregdiák baráti kör elnöke. Borián atya több mint fél évszázada piarista szerzetes, ezreket tanított, generációk nőttek fel a keze alatt, számtalan diákja tanult tőle magyar nyelvet, történelmet, éneket, s főként emberséget.

Borián Tibor (jobbról) vehette át az idei Volkra Ottó-díjat (Fotó: Balogh Ákos)

A kitüntetést a Pannon Egyetem központi, egyben a műszaki informatikai kar tanévnyitó ünnepségén adták át. Czúni László, a kar megbízott dékánja azt mondta, a hallgatók modern, alkotó környezetben tanulhatnak és dolgozhatnak, a vállalati kapcsolatok révén egyedülálló lehetőségük nyílik szakmai tapasztalat, tudás és kapcsolatok megszerzésére. Tálos Péter, a PCE Paragon Solutions Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: szerencsések azok a hallgatók, akik az egyetemen kezdik meg tanulmányaikat, hiszen az intézmény és a gazdasági szereplők közötti együttműködéseknek köszönhetően naprakész ismerettel gazdagodnak, kutatásokban is részt vehetnek. Felhívta a figyelmet, hogy a különböző szabadidős programok mellett a tanulásra is fordítsanak figyelmet.

A műszaki informatikai karra idén 223 hallgatót vettek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!