Veszprém

2015.07.20. 12:53

25 éve írta a Napló - Egy igaz ember volt

Sok száz tisztelője, egykori tanítványai, barátai, harcostársai és családja jelenlétében tegnap délután tartották meg Budapesten, a rákposkeresztúri köztemető 301-es parcellájában Brusznyai Árpádnak, az 1956-os forradalom mártírjának, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács egykori elnökének végső búcsúztatását.

Napló-információ

Brusznyai Árpádot ugyanott temették el, Nagy Imre, Maléter Pál, Gyimes Miklós és a többi ötvenhatos mártír közelében, ahová annak idején, kivégzése után elföldelték. Az MDF veszprémi szervezete különautóbuszokat indított a budapesti eseményre.

A ravatalnál egykori Eötvös-kollégista társai nevében Rusvay Tibor búcsúztatta el Brusznyai Árpádot, majd Horváth Balázs belügyminiszter és Fonay Jenő, a POFOSZ nevében emlékezett a mártírra. A római katolikus gyászszertartást Brusznyai József, Brusznyai Árpád testvérbátyja celebrálta. A sírnál a gyászbeszédet Balogh Elemér író, a Napló főszerkesztő-helyettese tartotta.

Brusznyai Árpád keresztje

– Brusznyai Árpád neve, kikezdhetetlenül tiszta alakja, hosszú időn át azok emlékezetében élhetett, akik ugyanúgy, mint annak idején ő, rendíthetetlenül hittek. Hittek a tisztaság, a szépség, a jóság, a becsület, a nemes emberi eszmények végső győzelmében – emlékeztette a gyülekezetet Balogh Elemér, majd így folytatta: – Keresztény emberként is a klasszikus görög és római eszmények hirdetője volt. Amikor a fényes karriert ígérő tudósi pályát fel kellett cserélnie a vidéki, veszprémi gimnáziumi tanársággal, sorsát úgy vállalta, hogy eredeti eszményeiből semmit nem adott föl. S amikor a forradalom őt is szólította, nem fegyverrel állt csatasorba az új, emberi világért, hanem értelmes, világos meggyőző szóval. Nem bosszúállást hirdetett a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetőjeként, hanem megbékélést, s közös munkára, alkotásra hívta föl mindazokat, akik készek voltak egy valóban szabad ország fölépítésére.

Brusznyai Árpád koporsóját a Himnusz hangjai közben engedték le a sírba, majd a friss sírhantot elborították tisztelőinek virágjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!