Volt egy álmom

A Napló tizenhat évvel ezelőtti hétvégi száma volt. Bélafi Lászlóról szólt a cikk. Az izgalmaknak régen vége, az eltelt két év alatt pontról pontra teljesült az a bizonyos álom.

- Szerintem csak az nem tud megvalósulni, amit nem tudsz elképzelni. Ha kiérlelek valamit, látom magam előtt, milyen lesz, ráadásul ki is mondom, azt már meg kell valósítani, mert meg is lehet – mondja Bélafi László.

Épületgépész, „kétkezi” mérnök, természetesen a gondolkodása is az, ugyanakkor zenél, a Swing-Swing zenekar vezetője. Családi hagyományt folytatva énekel Veszprém Város Vegyeskarában, amelynek az elnöke. Bevallja, számára az elsőszámú misszió a kórus, a maga sok évtizedes szellemiségével. A megtalált dokumentum szerint éppen tizenhat évvel ezelőtt beszélt arról nyilvánosan, hogy mennyire szeretné körbeépíteni ezt a számára olyan kedves közösséget, természetesen kiterjesztve a „dobozt” a kiemelten fejlett veszprémi zenekultúrára. Ez a doboz, a veszprémi hangversenyterem volt az álom zenészként és mérnökként is.

- A nyilvános fogadalmak determinálják az embert, és én megtettem a fogadalmat. Érdekes, de megéltünk egy analógiát is; Imre Frigyesné, a Brusznyai Alapítvány elnöke mondta nekem: - Lacikám! Építsünk emlékművet, de Brusznyai Árpáddal nem tehetjük meg, hogy a mű torzó maradjon. Kimondtuk, megvalósult, ma már természetes, hogy ott áll az emlékmű a Megyeház téren. Eredetileg én a koncerttermet a Jutasi út mellé gondoltam, oda, ahova a lakópark épült, de 2000 körül ez nem sikerült. Közben a Séd mozi eljutott a végkifejletig, a város megpróbálta értékesíteni. Két pályázatra senki sem jelentkezett, amikor harmadszorra is meghirdették, megvettem az épületet. 2006 elejétől 2012 végéig tartott a készülődés, mire végre elkezdődhetett az építkezés, de csak azt tudom mondani, hogy az egész ügynek, magának az épületnek is jót tett, hogy ennyit vitatkoztunk rajta leghűségesebb harcostársammal, a tervezővel, Albóciné Ábrahám Gabriellával. Nekünk ez nem pusztán egy építészeti feladat volt, hanem küldetés, amelyet bőven kísértek szerencsés pillanatok.vMaga az építkezés 11 hónapig tartott, 2014 legelején volt az ünnepélyes megnyitó.

Az ükapám úri szabó volt ott, ahol a Játékszín áll, és tőle pár száz méterre én is segíthettem otthont teremteni egy színháznak. Ami számomra ezekben a folyamatokban közös, az az alkotóerő, de sajnos valami más is . Nálunk ha valaki nekilát megvalósítani az álmait, akkor számíthat rá, hogy közben lesznek, akik támadni fogják, de az ,hogy ilyen erővel, az teljesen váratlanul ért. Pedig a saját környezetemben is azt látom, hogy bőven van alkotó erő, de nem tud kibontakozni a várható támadások miatt. Szerintem jó szándékkal kellene viszonyulni ahhoz, aki tenni szeretne valamit. Rombolni nagyon könnyű, de mennyivel többet érne, ha mindenki azzal foglalkozna, amit ő tehetne. Minden, ami híressé teszi ezt a várost egy-egy álom megvalósulása. Mennyivel jobb lenne együtt álmodni!