Brusznyai-díjat kapott Márkus Csaba

Márkus Csaba az ELTE orosz–német szakának elvégzése után a Lóczy Lajos Gimnáziumban kezdte tanári pályáját. Balatonfüreden kedvesen fogadták őt, kiváló kollégák között nagyon jó hangulatú hat évet töltött ott, meséli. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 1993-ban indult a német nemzetiségi tagozat, annak vezetője, Schindler László hívta őt. Úgy gondolta, ez szakmailag kihívás, érdekelte az irodalomtanítás, elsősorban ez vonzotta. 1994 óta az iskola munkatársa, a nemzetiségi tagozat egyik vezető tanára, a német nyelvi munkaközösség vezetője.

A tagozatra nemcsak nemzetiségi háttérrel rendelkező diákok jelentkeznek, nyitott azok felé is, akik a nyelvet magasabb szinten szeretnék tanulni, és akik partnerek abban, hogy nemcsak a nyelvet, hanem a német kultúrához tágabb értelemben kapcsolható tartalmat tanuljanak. A nemzetiségi tudat erősítése, a hagyományok ápolása is fontos szempont.

– Azt szeretnénk, ha a nemzetiségi gyökerekkel rendelkező diákok diplomaszerzés után a saját közösségükben élesztőerők lennének, erre vannak is példáink. Az a célunk, hogy a diákok a nyelvet az értelmiségi pályákra való készülés eszközeként használják. Diákjaink sokféle pályát választanak, vannak, akik orvosnak, mérnöknek, közgazdásznak, ügyvédnek, tanárnak, pszichológusnak tanulnak tovább.

Egymást segítő, együttműködő kollégák dolgoznak a Lovassy gimnáziumban, mondta Márkus Csaba (Fotó: Penovác Károly)

Arra a kérdésre, hogy mennyiben változott a tagozat az elmúlt húsz évben, a tanár úr úgy válaszol: színesebb, modernebb tananyagot tudnak kínálni, a nemzetiségi tartalmakhoz is jelennek meg kiadványok. A taneszköz tekintetében könnyebb a dolguk, de folyamatosan dolgozniuk kell azért, hogy a tagozat vonzerejét megőrizzék.Megfelelő nemzetiségi tankönyvek hiányában, Márkus Csaba kollégáival együtt munkatankönyvet írt, a 2000-es évek elején jelent meg.

– Nem irodalomtörténeti szemlélettel viszonyultunk a tananyaghoz, hanem tematikusan közelítettük meg a kötelező olvasmányainkat. Az volt a cél, hogy a diákok meglássák a művekben a problémaköröket, és felismerjék, hogy ez őket személyesen is megszólítja. A szöveg került a középpontba, nem az író vagy az irodalomtörténeti vonal. A másik elképzelés az volt, hogy összekapcsoljuk a nyelvtanítást és az irodalomtanítást, ezek szintézisét igyekeztünk megvalósítani.

A tagozat diákjainak kilencven százaléka teljesíti sikeresen a felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű érettségit. A tanár úr felkészíti diákjait az iskolában működő – Németországban is elismert – DSD nyelvvizsgára, a tehetséges tanulók az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) országosan a legjobbak között szerepelnek, kiváló eredményeket érnek el.

–  Mind a sikeres nyelvvizsgák, mind az OKTV-helyezések csapatmunka gyümölcsei. Ez nemcsak az én érdemem. A nemzetiségi OKTV-n belül a népismeretet tanító kollégának ugyanolyan szerepe van az eredmények elérésében, mint nekem, a történelem és földrajz tárgyakban szerzett ismeretekre éppen úgy szükség van. Itt, a Lovassy gimnáziumban nagyon jó tanítani. Egymást segítő, együttműködő, abszolút igényes, körültekintő, diákbarát, szakmailag hiteles kollégák dolgoznak. Nem az eredményért hajtunk. Szeretnénk a diákjainkat gondolkodni megtanítani és széles látókört közvetíteni. A német nyelv elsősorban eszköz, nem pedig cél.

Márkus Csaba részese az iskola szellemi életének, társadalmi, nemzetközi kapcsolatainak, annak idején egyik szervezője volt az iskola 300 éves évfordulós eseményeinek.

– A szakmai munka nagyon sok energiát von el. Egy-egy tanórára az ember ma is több órát készül. Rutinból nem lehet irodalmat tanítani. Mindig átgondolom, az előző órán hova jutottunk, a következő alkalommal hogyan tudjuk felvenni a szálat, miként tudom bevonni a gyerekeket cselekedtető módszerrel az órába. Ezen mindig agyalni kell.

Mint mondja, kevés a szabadideje. 2007-től 2013-ig minden évben volt érettségiző osztálya, párhuzamosan készültek a DSD nyelvvizsgákra, ez sok egyéni konzultációt jelent a diákokkal. Feleségével, Márkusné Vörös Hajnalkával is megfogalmazták, baráti kapcsolataik ápolására több időt kellene szánniuk, ez deficit az életükben. Olvasásra azért szakítanak időt, miként koncertekre, kirándulásokra is. Van egy heti ritmus, mondja Márkus Csaba, heti egy napot, a szombatot munkamentesen tölti. Meggyőződése, hogy fontos az Istennel való kapcsolat ápolása, erőt merít, lendületet kap a következő feladatokhoz.

Három lányuk van: Júlia tavaly szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, hegedűtanár, hegedűművész, zenekarban játszik, tanít. Eszter negyedéves orvostanhallgató, Ágnes másodéves csellistahallgató a zeneművészeti egyetemen, aktívan zenél több zenekarban. Mint mondja, a zenei motiváció otthonról jön. Felesége életében is volt egy időszak, amikor a zenei pálya alternatívaként megjelent, de aztán más irányba ment. Márkus Csaba annak idején zongorázott, felmenői pedig szépen énekelnek.

A Brusznyai-díjjal kapcsolatban azt mondja, meglepődött. Az első gondolata az volt, miért pont ő kapja.

– Eszembe jutottak azok, akik már kaptak Brusznyai-díjat, és még inkább zavarba jöttem. Meglepődés és zavar, ez volt bennem. Megtiszteltetésnek érzem. Brusznyai Árpádot azért tekintem kiemelkedő egyéniségnek, mert számomra a lelkiismeretes és a következetes, etikus gondolkodás példája. Aki akkor is következetes és lelkiismeretes tudott lenni, amikor számolt azzal, hogy ennek áldozata lesz. Brusznyai megvalósította azt az eszményt, amit aranyszabályként is megfogalmazhatunk, ahogy Máté evangéliumában olvassuk: Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek másokkal. Brusznyai ezt megélte, gyakorolta, függetlenül attól, hogy ő ennek a kárvallottja lett. Ezért példa Brusznyai tanár úr, és ily módon a lelkiismereti szabadság képviselője.

Brusznyai Árpád emléke 

Az újságíró jegyzete

Brusznyai Árpád otthon van Veszprémben. A városban emlékmű, dombormű, emléktábla, utcanév, alapítvány, díj, könyvek, kiadványok őrzik alakját. Aligha van olyan veszprémi, aki ne hallott volna a középiskolai tanárról, az 1956-os forradalom kivégzett mártírjáról. A Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetője elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában, a forradalom napjaiban gyakran személyes közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot.

Fiatal tanítványait forradalmi csoportba szervezte, de soha nem engedte őket fegyveres harc közelébe, hogy életüket megóvja. Fellépett az önbíráskodás és a vérontás ellen. Tanárként és hívő keresztény emberként az élet és az emberi méltóság tiszteletét mindennél előrébb való értéknek tekintette. Nem fegyverrel harcolt, hanem a jó szó, az emberi tisztesség erejével. Nem bosszúállást hirdetett, hanem megbékélést, ragaszkodott az igazsághoz és emberséghez. Brusznyai Árpád kivételes ember volt egy kivételes időszakban. Volt bátorsága élére állni egy forradalomnak és mederben tartani azt. Megőrizni a forradalom lelkesültségét, emelkedettségét, ügyelve arra, hogy semmi se szennyezze be a veszprémi 1956-ot.

Brusznyai Árpád ma is példa lehet valamennyiünk számára. Ahogyan az idei Brusznyai-díjas pedagógus, Márkus Csaba fogalmazott: „a lelkiismeretes és a következetes, etikus gondolkodás példája. Aki akkor is következetes és lelkiismeretes tudott lenni, amikor számolt azzal, hogy ennek áldozata lesz. Brusznyai a lelkiismereti szabadság képviselője”.