Juhász-Laczik Albin atya az emigrációról

A vendég a Magyar Napok keretében a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény szervezésében tartott előadást rendjének pótolhatatlan jelentőségű lelkipásztori és pedagógiai szolgálatáról a kommunista diktatúra évtizedeiben. Szerte Európában és az Egyesült Államokban, valamint Dél-Amerikában is több ponton alakultak ki magyar emigrációs központok, ahol pasztorációs és iskolai szolgálatukkal segítették a menekültek, kivándoroltak lelki megkapaszkodását, az új és más létformába való beilleszkedését, ugyanakkor magyar identitásuk megőrzését, mondta. Részletesen bemutatta többek között a római Szent Anzelm Egyetemen működő központi házuk, a párizsi, svájci, németországi, a kaliforniai és a brazil közösségeik, rendházaik révén kifejtett missziós tevékenységet. Bár ma már az emigránsok második-harmadik nemzedéke él, s már a magyar nyelvet nem, vagy csak alig beszélik a legtöbben, mégis kulturális identitásukat őrzik, emelte ki. A brazíliai Säo Paulo-i Szent Gellért monostorról, és Szent Imre Kollégiumról – amely legnagyobb magyar bencés emigrációs központ – hosszabban szólott. Ez az apátság intézményeivel ugyanis az 1950-es évektől már a magyar emigránsok művelődési központjává nőtt, itt egy 2200 fős iskolakomplexumuk épült; az óvodától az érettségiig nevelik a fiatalokat ma is. Kiemelte az emigrációban szolgáló neves bencéseket, így például, Iróffy Zsolt atyát, Jordán Sándor Emil és Linka Ödön atyát a Säo Paolo-i közösségből, Békés Gellért atyát, az ökumenikus teológia tudós professzorát, aki 1957-91-ig a külföldön élő magyar bencések elöljárója volt, Jáki Szaniszló tudománytörténészt, aki Woodside-ban élt, a tudomány és a vallás közötti kapcsolat építése terén végzett munkájáért elnyerte a Templeton-díjat, valamint Rezek Román tanár, költő, műfordító tevékenységét Sao Paoloban, s azokat a magyar  lapokat, folyóiratokat, amelyek az emigrációban fontos szerepet töltöttek be.