A boldogság nyomában Csernus Imrével

A doki nem hord fehér köpenyt. Utálja a hazugságot. Vallja, hogy aki nem mond igazat, az elsősorban önmagát csapja be. Ha kell, a színpad helyett az oldalsó ajtón, sötétben lép be az előadóterembe, csak hogy szóra bírja azokat is, akik hátra ültek, mert félnek tőle. Mikrofont ad az újságírók kezébe is, hogy feltárja és elemezze a bennük lakozó félelmet. A haja csapzott, az öltözéke hanyag, személyéből flegmatikus lazaság sugárzik. Arról mesél, hogy a boldogság kemény meló, a testbeszédünk pedig árulkodó, ha nem illeszkedik a mondanivalónkhoz.

Csernus Imre szerint az őszinte és boldog párkapcsolatok kialakításához fontos a kisugárzásunk, ami akkor adott, ha rendelkezünk a kellő önbizalommal. Ha van önbizalmunk, akkor már hiszünk magunkban, vagyis hitelesek vagyunk.

Bizony nehezen vagyunk őszinték önmagunkhoz – kezdi részletesen kifejteni – mert a körülmények arra késztetnek minket, hogy féljünk a fájdalomtól. A fogyasztói társadalom és a médiumok erősítik bennünk a tudatot, hogy amiről nem beszélünk, az nem is létezik. A reklámokban az öregedés, a betegségek és a halál nem láthatóak. Pedig milyen izgalmas lenne – veti fel szarkasztikusan – egy olyan koporsóreklám karácsony előtt, hogy egyet fizet, kettőt kap. Félelem a fájdalomtól: ez gátolja meg az őszinteséget - figyelmeztet. Mindezt érdemes megfontolnunk, ha el is riaszt bennünket a doki stílusa.