Gyakran találkoznak

Az 1953-ban érettségizett osztályból ma tizenketten élnek, természetesen nyugdíjasok, hiszen a legfiatalabbak is betöltik jövőre a nyolcvanadik évüket. Először ők is ötévenként találkoztak, aztán egyszercsak elhatározták, hogy minden alkalmat megragadnak arra, hogy felidézzék a szép diákéveket. Volt már rá példa, hogy egyiküknek eszébe jutott: már vagy két hónapja nem látták egymást, felhívta a többieket, kent vagy két tucat zsíros kenyeret és bő két óra múlva ott voltak nála az osztálytársak.

A hivatalos találkozó előtt Árkovics József hívta meg a társaságot egy kis beszélgetésre Sólyba, a gyümölcsösébe. Erre az alkalomra magával vitte nagypapájának a naplóját, amiben minden fontos történés szerepel. Minthogy a papa mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, az időjárásra, a csapadékra vonatkozó adatokat mindig felírta. Megemlékezett az érettségiről is, sőt azt is leírta, hogy a felesége imádkozott Józsiért.

Árkovics József, Perlaky László, Szigety Károly, Bartli Géza, Takó Imre, Szathmáry Zoltán, Pataki Károly, Berzsák Tibor, Jáger Ferenc, Császár István, Pohl István Sólyban Árkovics József birtokán (Fotó: Diósdi Réka)

– Valószínű az ima is segített – emlékezik vissza Árkovics József – mert a tudásom nem volt tökéletes, nem én voltam a legjobb tanuló. Egymás szavába vágva mesélik az diákcsínyeket, azt, hogy vonattal jártak be Veszprémbe, mindig időben elindultak, de gyakran késtek mégis az első óráról, mert rendszerint akadt valami fontos, ami eltérítette őket. A tanáraikra azonban még most is szeretettel emlékeznek, ők kezdeményezték magyartanáruk, Nyakas János emlékének megőrzésére, hogy az iskolában évente tartsanak versmondó versenyeket. Erre rendszerint el is jönnek az öregdiákok.

Az érettségi hatvanadik évfordulóján megemlékeztek azokról az osztálytársakról is, akik már nem lehetnek velük. Kimentek a temetőbe és a keresztnél helyezték el koszorújukat és így azokról is megemlékeztek, akik másutt alusszák örök álmukat. Az iskolába is bementek, bár a mostani épülete akkor még nem is létezett. Megkeresték a tablójukat. Magukat lepték meg azzal, hogy a tablót korábban újra lefotózták és készítettek magukról is egy új csoportképet.

Az új fotót aláírták és egy mappában mindegyikük megkapra mindkét felvételt. Az egyik családias étteremben ebédeltek és közben felhívta őket telefonon az az osztálytárasuk, aki Amerikában él és bár már több találkozójukon részt vett, most nem tudott eljönni. Mindegyikükkel szót váltott. Olyan emlékek is előjöttek, amelyeken csak ők tudtak kacarászni, hiszen az egyszerű szavak egy egész történést testesítenek meg. Eddig hetvennyolcszor jöttek össze és ők már tudják, hogy hol lesz a nyolcvanadik találkozójuk.