Zenedések közössége

Évtizedek után találkoztunk újra azokkal, akikkel együtt játszottunk a növendék hangversenyeken, ismertük egymást a zeneiskolából, együtt izgultunk a félévi és évvégi vizsgákon. Megismerkedtünk azokkal, akikkel nem azonos években jártunk a zenedébe, rácsodálkoztunk a többiekre: jé, ők is ugyanannál a tanárnál tanultak zongorázni, mint mi. Mindenki felelevenítette zeneiskolai élményeit, Jutka néni óráit, az azokkal kapcsolatos emlékeit, elmesélte, mit történt vele az elmúlt években, évtizedekben. Vannak köztük zenei pályán lévők, a legtöbbnek azonban civil  a foglalkozása. Sokan elmondták, hogy nem voltak jó zongoristák, gyerekként nem szerettek  gyakorolni, mégis kaptak egy alapot, egy indíttatást, a zene szeretete megmaradt.

Ma is szívesen hallgatnak zenét, jó zenét, hangversenyekre járnak, nem okoz gondot számukra, hogy kottából blattoljanak.

A  százéves Csermák Antal Zeneiskola Gyökerek és szárnyak című beszélgetéssorozatában is újabb diákokkal találkozhattunk, olyanokkal, akik szintén a patinás intézményben tanultak zenélni. Itt volt az operaénekes, az   agykutató, a tanár, a lelkész, a filmrendező, a főszerkesztő, az orvos, a táncművész, a szociológus, a zenész, a zeneszerző, a nyelvtanuló, a dramaturg. Öröm volt újra felfedezni, hogy egy csapatba tartozunk, a veszprémi zenedébe járt diákok közösségébe. A gyerekkori élmény ma is  összeköt bennünket, egykori zeneiskolásokat.