Várpalota

2017.02.09. 14:13

Utat mutatni a fiataloknak

Várpalota – A tehetséggondozásról tartottak nyílt napot a hét közepén a Thury-várban, ahol négy Veszprém megyei, köztük három várpalotai tehetségpont mutatkozott be az érdeklődőknek.

Szabó Péter Dániel

– Tehetséges vagyok, a családom büszke rám címmel indítottunk programsorozatot a megyében, amelynek során fórumokat, tanácsadásokat, s nyílt napokat is szervezünk arról, hogyan lehet megtalálni, felkarolni és segíteni az úton a tehetségeket. Ilyen nyílt napnak adott otthont a várpalotai Thury-vár is, ahol négy Veszprém megyei, köztük három várpalotai tehetségpont mutatkozott be az érdeklődőknek – mondta el kérdésünkre Varga Endre.

A szervező Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke kiemelte, a tehetséggondozás azért is különösen fontos, mert sok olyan esettel találkoznak, amikor egy pedagógus felfedez egy-egy tehetséget, a fejlődéshez azonban nincs meg az a családi háttér és támogatás, ami a kiteljesedéshez szükséges. – Ráadásul azt is tudni érdemes, hogy ezek a gyermekek nem mindenben tehetségesek. Előfordulhat például, hogy magatartásproblémákkal küzdenek és pszichológiai segítségre szorulnak. Ezért is dolgoznak a tehetségpontok, hogy úgymond utat törjenek a tehetséges fiataloknak – tette hozzá Varga Endre.

Mátrai Balázs gitártanár és tehetséges tanítványa, Janik Tibor Tibor Dávid, a magániskola diákja közösen adtak elő egy dalt a várban tartott nyílt napon
Fotó: Szabó Péter Dániel

A szervező szerint a nyílt napok során nemcsak a sikerekkel, hanem a tehetségpontok kudarcaival is megismerkedhetnek az érdeklődő szülők és szakemberek, hiszen az élet más területeihez hasonlóan itt sem mindig sikerül mindent tökéletesen véghez vinni,, épp a fent említett okok miatt. A kezdeményezés maga azonban mindenképp pozitív, iskolák, óvodák, intézmények és civil szervezetek mutatják be, hogy ők milyen technikával keresik és segítik a tehetségeket.

A Thury-várban tartott programon négy tehetségpont mutatkozott be. A Krúdy Gyula Városi Könyvtár Winkler Márton Tehetségpontjának munkájáról, az iskolai kereteken kívüli tehetséggondozás szépségeiről és nehézségeiről Molnárné dr. László Andrea beszélt, a Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola tehetséggondozását és az ott használt Zsolnay-programot pedig Szili Gabriella és Deák Istvánné ismertette az érdeklődőkkel.

A várpalotai Szivárvány Tagóvoda Tehetségműhelyének munkájáról, s az intézményben alkalmazott kézműves tehetségfejlesztésről Zergi Orsolya tartott vetített képes előadást, míg Nap Kör Alapítvány képviseletében Józsa István beszélt a Magból kenyér programról, a természet körforgásának bemutatásáról a mindennapi nevelőmunkában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!