Várpalota

2016.08.26. 18:18

Török szobát rendeztek be - Kétnapos programot szerveznek a Thury-várban

Várpalota – A török kultúrát mutatják be a Thury-várban. Török napot szerveztek, török szoba nyílt, szombaton Várpalota Gazipasa városával köt együttműködési megállapodást.

Balla Emőke

Thury emlékév az idei Várpalotán, 450 éve annak, hogy Thury György kapitány az ostromló török hússzoros túlerejével szemben megvédte a palotai várat. Az emlékévben szeretnék a várpalotaiakkal jobban megismertetni a török kultúrát. A vár udvarában pénteken gyerekek, családok vehettek részt a programokon: játszhattak, mesét hallgathatták, megismerkedhettek a régi török hétköznapokkal, a használati tárgyakkal, megkóstolhatták a török konyha ízeit.

A várban kiállítás nyílt gazipasai képekből. A testvérvárosi kapcsolatot a törökök tavaly kezdeményezték, a két település vezetői meglátogatták egymást. Most egy török szobát rendeztek be, ahol a korábbi török hétköznapokat mutatják be.

Az itt látható tárgyakat ötven évvel korábban még használták, ismertette a szoba kialakításának történetét Osman Güzel. Láthatunk itt keleti sarok ülőt, kézzel szőtt szőnyegeket, imaszőnyegeket, kézműves teás- és kávéskészletet, vízipipát. A szobában a pécsi Janus Pannonius Múzeum által kölcsönadott fegyvereket, imaszőnyegeket, edényeket is kiállítottak.

A magyar és a török nép kapcsolata régi időkre nyúlik vissza, mondta Katona Csaba. Az alpolgármester utalt történelmünk egyik legterheltebb időszakára, a török hódoltságra. Jelenleg a török állam ugyanazokkal a szélsőséges iszlamista nézetekkel harcol, amelyekre Európa szintén félelemmel tekint. Az alpolgármester szerint ideje szorosabbra fűzni a kapcsolatot, megismerni egymás kultúrájának hagyományait, átvenni egymás értékeit.

Gazipasa polgármestere, Adil Celik úgy fogalmazott: ahhoz, hogy egy békésebb, harc nélküli világban élhessünk, szorosabbá, erősebbé kell tenni a kapcsolatot. Olyan világot akarunk a gyerekeinkre hagyni, melyben béke és boldogság van, mondta. Megköszönte a magyarok, a várpalotaiak vendégszeretetét, a barátságos fogadtatást.

Fotó: Nagy Lajos

A XXXI. Várpalotai napok nyitányaként rendezett török nap szombati programján lesznek gyerekeknek, felnőtteknek szóló előadások, aláírják a testvérvárosi szerződést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!