Várpalota

2015.11.18. 11:43

Nemzetközi felhozatal - 23 országból érkeznek ifjú csellisták Várpalotára

Várpalota - Ausztráliából és az Egyesült Államokból is érkeznek tehetséges ifjú zenészek a David Popper Nemzetközi Csellóversenyre, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg a településen.

Szabó Péter Dániel

A 102 évvel ezelőtt elhunyt gordonkaművész és zeneszerző, David Popper nevét viselő verseny nemzetközi szinten is komoly rangot vívott ki magának az elmúlt években. 2000-ben az első versenyen 14 országból 53, 2003-ban 10 országból 36, 2006-ban 17 országból 58, 2009-ben 9 országból 28 versenyző 2013-ban 14 országból 40 csellista vett részt, addig idén 23 ország 81 csellistája lép a szakmai zsűri elé, amelynek elnöke Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész.

A legutóbbi verseny egyik győztese, az amerikai Gabriel Martins a Thury-várban tartott gálaesten  (Fotó: Szabó Péter Dániel)

– A versenyt 15 évvel ezelőtt Várpalota önkormányzata karolta fel, s a helyi zeneiskolával együtt azóta is fő támogatója a rendezvénynek – mondta el a szervezők nevében Szili Gabriella. – A verseny létrehozásának alapgondolata, hogy lehetőséget adjon a fiatal csellisták azon korosztályának, akik még zeneiskolában, illetve középiskolában tanulnak, ugyanakkor már nemzetközi versenyen is megmutatnák tudásukat, felkészültségüket és tehetségüket – tette hozzá.

Ami az idei programot illeti, a regisztrációt követően csütörtöktől négy napon át négy korcsportban mutatkoznak majd be a versenyzők a Thury-várban. Pénteken délelőtt a város iskolásainak adnak ifjúsági hangversenyt, míg a VI. David Popper Nemzetközi Csellóverseny ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött gálaestjére november 22-én, vasárnap 17 órától kerül sor a Thury-vár rendezvénytermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!