Várpalota

2008.02.05. 03:28

Élénkülő vállalkozók a helyi egyesületben

Tapolca (szj) - Évértékelővel egybekötött farsangi összejövetelt szervezett tagjainak a tapolcai vállalkozók egyesülete.

Szijártó János

A péntek esti programon Vörös Béla elnök köszöntötte a szép számban megjelenő vendégeket a Szent György panzióban.

Beszédében áttekintette a 2007-es év főbb egyesületi eseményeit, kitért a jelentősebb programokra és az egyesületet érintő változásokra. Ilyen volt például az egyesület aktív részvételével megalakított tapolcai polgárőrcsoport elindítása. Az elnök szerint az elmúlt időszakban megélénkült a tapolcai vállalkozók egyesületének tagsága, amit az előadásokon, közös programokon való részvételi arány is alátámaszt.

A gazdálkodásról az elnökség nevében röviden Tóth Tibor számolt be, míg a szabályoknak megfelelő működésről Starcsevics Tibor szólt röviden. A rendezvényen külön, tapssal is köszöntötték az egyesület világbajnoki érmeket - két arany, két ezüst, egy bronz - szerző tagját, Pócsi Béla díszmadártenyésztőt.

A program további részében a Bíró-féle borfelismerési bajnokság biztosította a kellemes hangulatot, amit a tizenkét finom bor mellett Bíró József megszólalásai és Horváth Árpád borász szakmai ismertetői tettek teljessé.

A kellemes nedűk kóstolgatása után ki-fogástalan vacsorával rukkoltak elő az étterem dolgozói, így a résztvevők nemcsak szellemi síkon, hanem gasztronómiai vonatkozásban is jóllakottan távozhattak késő este a rendezvényről.

A vállalkozók gondjairól, súlyos terheirőlezúttal nem túl sok szó esett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!