Várpalota

2017.03.27. 18:20

Bemutatkozott a megye új rendőrfőkapitánya

Várpalota- Érdemi vita nélkül fogadta el a Várpalotai Rendőrkapitányság éves beszámolóját legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete. A tanácskozáson bemutatkozott a városatyáknak Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, az új megyei főkapitány is.

Szabó Péter Dániel

A testület elé került anyagból kiderül: a regisztrált bűncselekmények számában 2016-ban jelentős csökkenés történt az elmúlt évekhez képest. Amíg 2012-ben még 1389, 2015-ben pedig 866 volt a regisztrált bűncselekmények száma a kapitányság illetékességi területén - Vár-palota mellett további hét település, köztük Berhida és Pétfürdő tartozik a helyi rendőrökhöz -, addig 2016-ban az előző hat év legalacsonyabb számadatát elérve 609 bűncselekményt regisztrált a statisztika. A csökkenés oka-it vizsgáló elemzés alapján megállapítható, hogy elsősorban testi sértések és lopások, ezen belül is a lakásbetörések és a garázdaságok számában volt visszaesés. A kiemelt bűncselekmények nyomozás-eredményességi adatai is tovább emelkedtek, az 59,9 százalékos adattal a megye legjobb eredményét produkálta 2016-ban a Várpalotai Rend-őrkapitányság.

A polgármesteri hivatalban tartott tanácskozáson Csányi Zoltán rendőr ezredes, várpalotai rendőrkapitány megköszönte a város anyagi, technikai támogatását, s elmondta, igyekeznek jól felhasználni a kapott eszközöket. A tavalyi évvel kapcsolatban kiemelte, a térfigyelő kamerarendszer segítségével több elkövetőt sikerült azonosítani, a berendezések a nyomozásokban is nagy segítséget nyújtottak. Jól megválasztott helyekre kihelyezve a kamerák hozzájárulhatnak a közbiztonság fenntartásához, szögezte le a rend-őr ezredes.

Csányi Zoltán városi kapitány és Tarcsa Csaba megyei főkapitány a képviselő-testületi ülésen Fotó: Szabó Péter Dániel

Campanari-Talabér Márta polgármester elmondta, a képviselő-testület elégedett a kapitányság munkájával, s partnerként tekint a rendőrségre. Nem véletlen, hogy az önkormányzat idei költség-vetésében 10 millió forintnyi forrás szerepel a kamerarendszer további fejlesztésére, a berendezések helyét a kapitánysággal együttműködve határozza majd meg a város.

Az ülésen bemutatkozott a képviselőknek Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, aki március 1-je óta Veszprém megye rendőrfőkapitánya. Hangsúlyozta, példaértékű az együttműködés a rend-őrség és az önkormányzat között, nem véletlen, hogy a megyében igen magas a lakossági elégedettség az egyenruhások munkáját illetően. A rend-őrség szolgáltató jellegét szeretné tovább javítani, s mindenkivel, így a polgárőrséggel, a vadászokkal, a mezőőrökkel együttműködésre törekszik, hiszen a cél közös. Utóbbival kapcsolatban Campanari-Talabér Márta megjegyezte, valóban nagy szükség lenne egy jól működő, kisebb médiaérzékenységgel, s nagyobb elhivatottsággal bíró polgárőrségre Várpalotán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!