Várpalota

2015.05.11. 17:02

Azbeszttartalmú veszélyes anyagot szállítanak az inotai hulladéklerakóba

Várpalota-Inota – Huszonhatezer tonnányi azbeszt tartalmú veszélyes hulladékot szállítanak egy kármentesítési program keretében az inotai hulladéklerakóba. A helyiek tömeges megbetegedésektől tartanak.

Szabó Péter Dániel

A zagyvaszántói cementgyár az 1970-es években kezdte meg működését. A kétezres években történt bezárása után hegynyi magasságú törmeléket és huszonnyolc rákos beteget hagyott maga után, írta meg a közelmúltban a Magyar Nemzet. Amikor ugyanis az Európai Unió betiltotta az azbeszttartalmú termékek gyártását, a Heves megyei gyár is bezárhatta kapuit és elkezdődött a bontása.

Víg Zoltán, a szomszédos Lőrinci polgármestere tavaly decemberben arról beszélt, hogy a településen 1971-től 2005-ig gyártottak azbeszttartalmú termékeket. A közegészségügyi hatóságok megállapították, hogy az üzem működése miatt öt kilométeres körzetben 2007 és 2012 között huszonnyolcan betegedtek meg mellhártyadaganatban, s közülük tizennégyen meghaltak.

Nem véletlen, hogy a kormány is lépett, s pályázatot írt ki a terület azbesztmentesítésére, a környezeti ártalmak felszámolására. Az 1,3 milliárd forintos pályázat nyertesének legkésőbb szeptemberre kell végeznie a több mint kéthektáros területen lévő mintegy 26 ezer tonnányi, azbeszttartalmú veszélyes anyag elszállításával.

Vancsek Ferenc, az Egészséges Palotáért Egyesület elnöke az inotai hulladéklerakónál Fotók: A szerző

A mentesítés első szakaszában a helyszínen monodepóniákba gyűjtötték az azbeszttartalmú építési törmeléket. Az összegyűjtött hulladékot május 11-én, hétfőtől zsákokban, leponyvázott járműveken szállítják el az inotai deponálóba, ahol hermetikusan elzárják. Épp ez zavarja a legjobban a helyieket, köztük Vancsek Ferencet, az Egészséges Palotáért Egyesület elnökét, aki felhívta lapunk figyelmét a problémára. – Felháborítónak tartjuk, hogy a város szélén lévő hulladéklerakóba szállítják a bizonyítottan komoly megbetegedéseket okozó veszélyes anyagot. Ráadásul erről semmiféle előzetes tájékoztatást nem kaptak a környéken élők – mondta el a Naplónak Vancsek Ferenc, aki hétfőn a helyszínen, az inotai hulladéklerakónál próbált tájékozódni az ügyben.

Munkagépek dolgoznak az inotai hulladéklerakóban. Egy speciális szigeteléssel ellátott kazettában helyezik el az azbeszttartalmú veszélyes anyagot

– A hulladéklerakót üzemeltető céggel kapcsolatban eddig pozitívak a benyomásaim, ezért feltételezem, hogy ezúttal is minden szabályosan, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően történik. A legfontosabb, hogy az ide kerülő azbeszt tartalmú hulladék nem fogja veszélyeztetni az itt élők egészségét, erről Szűcs Károly ügyvezető mai személyes találkozásunk alkalmával is biztosított. Speciális szigeteléssel ellátott kazettában helyezik el az anyagot, ami az azbeszten kívül más veszélyes összetevőt nem tartalmazhat. Szabad azbeszt rostokat és szálakat sem, ilyen esetben a beszállítás előtt felületmegkötő anyagot alkalmaznak, azaz nem fog szállni a por, amitől sokan tartanak. Azt viszont sajnálattal vettem tudomásul, hogy a kormányhivatal, amely egyébként minden apró ügyben meg tudja találni az önkormányzatokat, ebben az esetben nem tartotta fontosnak, hogy a város polgármesterét, illetve általam Várpalota lakosságát egy ilyen nagy horderejű ügyben tájékoztassa – mondta el lapunk kérdésére Talabér Márta. A polgármester hozzátette, telefonon egyeztetett a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjével, s kérte, hogy a megfelelő tájékoztatást adják meg a várpalotai embereknek.

Az ügyben megkerestük a hulladéklerakót üzemeltető Partner Depónia Kft-t. Szűcs Károly ügyvezető nyilatkozat ügyében a megbízó Pest Megyei Kormányhivatalhoz irányított minket. Levélben feltett kérdéseinkre – amelyekben a hulladékszállítás és –elhelyezés részleteiről, a biztonsági előírásokról és az egészségügyi kockázatokról érdeklődtünk – eddig nem érkezett válasz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!